
Szövegek:
Csepregi János | Maria Cyranowicz | Michał Czaja | Deres Kornélia | Farkas Balázs | Fehér Renátó | Fekete Anna | Konrad Góra | Seweryn Górczak | Győrffy Ákos | Izsó Zita | Kamila Janiak | kabai lóránt | Paweł Kozioł | Lesi Zoltán | Natalia Malek | Joanna Mueller | Tinkó Máté | Przemysław Witkowski
Képek:
Maess Małgorzata Anand | Tomek Baran | Bartha Máté | Olaf Brzeski | Alicja Gaskon | Michał Grochowiak | Horror Pista | Zuzanna Janin | Przemek Matecki | Łukasz Stokłosa | Aleksandra Urban

magamba érzem a félszt, a fájásba
oly mélyen, hogy érzékletesebben
fejezhessek ki, leülök
és nézem...

Forró teát ittam. Mostam (kétszer).
Fáradtnak és öregnek éreztem magam. Még a másnap is gyötört.
Nyugalomról álmodtam — legyen, aki leviszi a szemetet,
és valaki, akivel beszélgetnék és dugnék egyet.
Egészen komolytalan öngyilkossági gondolataim voltak,
de elmúltak valahogy.

Kiedy się rodziłem, nad Caesars Palace
w Las Vegas, świeciło jasne słońce.
Ray „Boom-boom” Mancini, mistrz świata
wagi lekkiej, bronił właśnie tytułu,
z Południowokoreańczykiem.
Duk Koo Kim trafił na ring
jako nieznany pucybut i jeden po drugim
wygrywał azjatyckie mecze. Kim walczył tak,
jakby był lustrzanym odbiciem Manciniego.

landol. a fénypontok várost alkotnak, a homokszemek
a repülőtér színkörét. szintje van, padlója,
melyre két gyertyát helyez egy srác éppen,
hogy a légiforgalmat irányítsa. ma este sikerül is, az engedelmes
levegő oszloppá nő, megtartja a szárnyakat,
melyek megfeszítve éneklik: „alija, alija”...

każdego ranka od nowa trzeba się przedzierać
przez chłodną warstwę kamyków, martwą glinę, less,
by dotrzeć do żywego, ciepłego zalążka;
w południe nie powstaje już we mnie myśl,
że nie jest pożądane bym mówił, lecz abym milczał.

ez egy marha jó nap. jó nagy adagot kapok belőle,
egyenesen a gyomorszájamra,amitől azonnal összegörnyedek,
és majdnem elhányom magam, a fájdalomtól még a könnyem is kicsordul.
megírom, tök jó. pedig könnyezek és okádok.

Leżymy twarzą w piasku.
Jeszcze długo nie mamy odwagi uwierzyć, że to już brzeg.
Nie wiemy, ilu z nas się uratowało,
a ilu zginęło.
Nasze rysy jeszcze noszą oznaki
jakiegoś okropnego strachu, nie przed ludzką siłą,
stygnący asfalt —
ślady uciekających zwierząt.
Potem widzimy niebo,

A sárgásfehér birkák. A sertével borított férfiak. A nem régi szokásuk ellenére
borotvált férfiak. Minden északi járás lakója.
A déliek egy része.

Hangyák raktak fészket nálunk,
és mintha ugyanolyan lenne minden:
konyha, folyosó, fürdő,
de most már tudom,
hogy valahol itt, a lakásban,
királynő rejtőzik,
és a korhadt
fában vak lárvái
tekergnek.