magamba érzem a félszt, a fájásba
oly mélyen, hogy érzékletesebben
fejezhessek ki, leülök
és nézem, ahogy versben
gyengédségért indulnak csatázni
esetlenül, hogy a nyelvnek
nyalnak, összegyűlték itt
a bátorságukat, hogy magukra
vonják a figyelmet, a toposzokat
mint sakkbábut helyezik át, hogy
közössé váljon az üres, és rítussá
nőjön a mánia, kiadták
magukból, így most
kiadatnak a fényre,
kilépnek hát, háttal előre, már
nincs köztük a maradókból, nevetést
hallok, tudom vagy érzem: a csattanóról
megint kiderül, hogy tövis, ami
inkább sebez, mint fáj, félek,
megiszom a sört és felállok,
mert hívnak
a kintbe lépek
Joanna Mueller: Egy, amit éjjel olvasok
Karaba Márta Alexandra fordítása