Igazi poézis található ezeken a lapokon: klasszikus versírás folyik itt. Sok természeti kép, gyakran esővel, hóval, alkonnyal, s mindezek szervesen hangolódnak egybe a lélek állapotaival. Melankólia van bőven, ami kissé kiment a divatból, de ha egy olyan (egyébként roppant jó humorú!) ember tárja elénk legszemélyesebb bánatait, mint Nyerges Gábor Ádám, akkor a vers kap egy fanyar árnyalatot, amitől egészen mai lesz.
A Kosztolányi Dezső életművét és életrajzát közel húsz éve kutató szerző nagyobb, Kosztolányi életrajzával foglalkozó tanulmányait gyűjtötte egybe. A kötet olyan dolgozatokat foglal magába, melyek a jól ismert alkotó pályájának ismeretlen, jelentős részben szándékoltan mellőzött epizódjait tárják fel.
Én már semmin sem csodálkozom. Legalábbis ami hajdani miskolci társaságunkat illeti, egy irodalmi szalon közönségét, amely közösség tagjairól sorra derül ki, hogy jobbnál jobb költők, írók lettek. Pandora szelencéje kinyílt, és Borsod szomorúsága kiáradt a magyar költészetbe. Így az üstökösszerű pályát befutott Málik Rolandnál, ő írta egyik versébe e kötet szerzőjéről: „Öcsémuram, / egyszem Dénes, / vérem a figyelemben, / […] / ócska gitároddal / ma merre pengeted / a teng-leng életet?” Hát igen, az egykor menthetetlennek feltűnő fiatalember azóta megállta a helyét mint gitáros-énekes, zeneszerző-dalszövegíró, és ez a kötetösszeállítás a bizonyság arra, hogy költőként is. Fő témái az élet szélső helyzetei, pontosabban ahogyan azok a mindennapisággal találkoznak, ötvöződnek. Sűrű szövésű, veretes versei „tűzkalitkák”, álomcsapdák. Különös seregszemle az övé, szenvtelen számbavétel, megvesztegethetetlen pókerarc. Mint versének hadifoglya, akit „lehetetlen rajtakapni, / mikor csepegtet mézet / meghurcolt élete egyetlen, / óriási mondatába.” Papp Dénes költői világának jelmondata lehetne, amit dalszövegéből idézek: „…ha nem akartad a halált, / sosem éltél igazán.” (Nyilas Atilla)
A kötetben olvasható írások bizonyítják: Bárány Tibor bejelentett lakcímmel rendelkezik mind a filozófia, mind az irodalomkritika birodalmában. Bármelyik címén tartózkodik is éppen, a helyi törvényeket és szokásokat a lehető leggondosabban és legaprólékosabban betartja. Nem esik nehezére. Ellenkezőleg. Mindkét helyen otthonosan mozog. Mindkét lakhelyét — mindkét birodalmat — egyaránt a sajátjának tudja. A különböző világok különböző törvényeit és szokásait nem keveri, nem téveszti. Szerencsésen választott: a helyi szabályozás egyik esetben sem féltékeny vagy kisajátító, hanem kifejezetten nagyvonalú. Megengedi a többes állampolgárságot. (Egy másik kiinduló metafora esetében itt most többnejűség állna.)
A kötet egy szerelem történetét dolgozza fel, melynek sajátos linearitása erős szervezőelvvé válik: egyrészt tükrözi a versek töltete, hangulata, másrészt pedig keletkezéstörténeti tény, hogy az egyes szövegek születése párhuzamosan haladt magával a történettel — ez nyilván meghatározza az előbbi jegyeket is.
Minden kétséget kizáróan Vári György a magyar irodalom nagy olvasója. Jelentős olvasója. Éppen abban az értelemben, ahogy jelentős írókról szoktunk beszélni. Nem műítész, bár ítéletei határozottak és jól formáltak. Nem elméletalkotó, bár elmélet is születik — mintegy mellékesen — szövegeiben. Olvasatokat nyújt olvasójának, kapcsolatokat irodalmi és filozófiai, történelmi és kulturális szövegek között. Nem készterméket, nem kész sémákat, amelyeket alkalmazhatnánk, amelyek levennék a vállunkról az olvasás terhét; éppen ellenkezőleg, új olvasási lehetőségeket nyújt, új kapcsolatokat, új nézőpontot és világot. Nem tudom, volt-e ilyen szerepe vagy szereplője a magyar kultúrának vagy általában a kultúrának azt megelőzően, hogy az olvasás elvesztette magától értetődő kötődését az egészhez, a kultúra egészéhez. Azt sejtem, hogy nem, a kultúra korában nem kellett vagy nem lehetett olvasatokat adni ebben az értelemben.
Tragikus irónia — mondta az egyik kiváló elemző —, karneváli stilizáció — mondta a másik. Ritka pillanat, hogy a mai kiváló elemző e két olyannyira széttartó elemzést meg tudja feleltetni Petri tudatos törekvésének, idézve egy nyilatkozatát, amelyben Hölderlin és Beckett összeegyeztetésének vágyáról beszélt. Az ilyen pillanatok persze kivételesek, az értelmezőnek el kell szakadnia a költő önértelmezésétől és régebbi kommentátorainak véleményétől. Kísérletének próbája, hogy az új eredményekre vezet. A „szerepek, koreográfiák, modalitások, hangok” újrarendezett katalógusához, figyelemre méltó felismerésekkel, például a Petri-vers térképzéséről, testfantáziájáról, látás-képzetéről, halálra szántságáról, életrajzi referencialitásának határairól, olvasatuk, értelmezésük poétikai beépítéséről a versekbe, emlékezetpolitikájáról, idézéstechnikájáról, érzékiségéről, és sok minden másról. Szabó Gábor Petri-könyvének gazdagsága, képzet- és eszmetársításainak frissessége, értelmezésének újításai mind-mind visszaigazolják Petri György költészetének jelentőségét és aktualitását.
A mű álom, az álom pedig keresés. És aki keres, nincs megelégedve a világgal. Az kést hord a szívében.
Látomásos, költői próza Málik Rolandé, a mágikus realizmus egy magyar, sőt borsodi változata. Árnyék- és fantáziavilág vasból, alkoholból és melankóliából. A szürreális szemléletmód nem mond ellent a radikális őszinteségnek, nyelvi pontosságnak és írói tudatosságnak.
Egy fülszövegből nem lehet kiszólni, egy fülszövegben nem lehet beszólni. Mit lehet egy fülszövegben? Fülelni. Keresztesi József hangjára érdemes.
E kötet nyitóírásában a regény változó és állandó tulajdonságairól esik szó. Voltaképpen Sándor Iván állandóan ezzel, a regényforma lehetőségeivel foglalkozik, de mindig változatosan. Én például két alapváltozatot ismerek tőle: az egyik maga a regénybeszéd (a régmúltat tárgyazó történetmondástól a huszadik századi történelem emlékezéspoétikai fikcionálásáig), a másik pedig a regényre vonatkozó esszébeszéd (vagy éppen regényírás-napló).
