Ami a tudatomban még megmaradt, az valami lidércnyomás emléke, s amit értelmesen meg tudtam fogalmazni, csupán egy szó volt, az, hogy HATALMAS. Ez a melléknév, amely valami lehetetlen dolgot, azonosíthatatlan fogalmat jelölt, amelyből azonban felfoghatatlan iszonyat sugárzott, maga a HATALMAS…
Ó, síron inneni halál, aki kővé változtatod kortársainkat! Ó, forgandóság, miért süllyeszted el isteneinket?! És ha már tovább kell élnünk a romboló évek salakhalmazán, miért nem ébreszthetjük fel a hamut, a hamvakat, miért nem kelthetjük életre kihunyt hitünket, miért nem…
„Hova visznek, szakaszvezető úr?” — kérdeztem átöltözés közben. „Hogyhogy hova? Akasztani!” — felelte Pufi barátságosan. Sztruga röhögött: „Akasztani visznek, Kopasz.” — „Komolyan kérdem, szakaszvezető úr.” Pufi a fejét csóválta. „Hallott már ilyet, Sztruga? Ez az ember nem hisz nekem. Hányszor…
A moralizáló művész végül is mindig a személyes esetnél és a meddő felháborodásnál marad. […] A moralista elleni végső érvem, hogy mindig a körön belül marad. Eljátszatják vele szerepét, és azt hiszi, ő játssza. A moralista azért nem lehet művész,…
Testvérek lehettünk volna a félelemben. De még arra sem volt idő, hogy barátkozzunk. (Louis-Ferdinand Céline: Utazás az éjszaka mélyére. Fordította: Szávai János)
JÚLIUS 30ka — Reggel meglehetős sikerrel írtam regényt: azonban több hajlamom volt okoskodásra, mint kedélyre és képzelődésre. Nálam már a poézis nem vestatűz, hogy szünetlen égjen, de egy villámlás, mely a beírt ív sötét és üres láthatárán egyszer, kétszer lobban…
Most már olyan vagy, mint az őrült. Akkor inkább légy bolond. (John Steinbeck: Rosszkedvünk tele. Réz Ádám fordítása)
A szerelmi szerelem — gyermekség. A szerelmesek — gyermekek. A gyermekeknek nem szoktak gyermekeik lenni. Avagy — mint Daphnis és Chloé — semmit nem tudunk róluk: még ha életben maradnak is — meghalnak: bennünk, érettünk. Nem lehet élni a szerelem…
[Az 50-es évek derekának dilettáns verseiről beszélgetnek.] RÉZ PÁL Tóth Gyulára emlékszel? PARTI NAGY LAJOS Most jön a Tóth Gyula legemlékezetesebb négy sora. Talán ez a legszebb négy dilettáns sor a magyar irodalomban, olyan szép, hogy tán nem is igaz:…
Szabad vagyok és magam vagyok. Mert a magány nem is olyan nagy ár ezért a luxusért. Az utolsó körben váltam szabaddá, amikor már közelről láttam a célt. Szabad vagyok és anonim. Szárnyalásaim és zuhanásaim varázssipkában szeleltek el, sikereim és bűneim…