„Hova visznek, szakaszvezető úr?” — kérdeztem átöltözés közben. „Hogyhogy hova? Akasztani!” — felelte Pufi barátságosan. Sztruga röhögött: „Akasztani visznek, Kopasz.” — „Komolyan kérdem, szakaszvezető úr.” Pufi a fejét csóválta. „Hallott már ilyet, Sztruga? Ez az ember nem hisz nekem. Hányszor mondjam még, hogy holnap akasztják?” Sztruga vigyorogva megismételte: „Akasztani visznek.” „Miért engem, szakaszvezető úr?” — kérdeztem. „Sztrugát fogják akasztani.” A főházi iszonyatos izgalomba jött: „Engem? Engem, Kopasz, Kopasz, miért éppen engem? Én nem írtam verset, nem írtam verset!”
(Eörsi István: Emlékezés a régi szép időkre. Napra-Forgó kft, 1988, 130.o.)