Kategória Napindító

Boldog Észak

Az első képek még Oslóban készültek az indulásnál. Ezek alapján úgy tűnt, mintha a fogyatékosok átvették volna a repülőtér irányítását. Egyikük kölcsönkért rendőrsapkában integetett, másikuk beállt a pult mögé a csekkolásnál, egy harmadik pedig vigyorogva terelte át a társait a vendégkapun.

Kedves átlagolvasóm

Hát nem világos? Hát nem közvetlenül a szemből jönnek ezek a kilátások? Bármily ellentmondásos legyen is a halotti bizonylat — nevezze meg bár a halál okaként a kimerültséget, a magányt, vagy éppenséggel vegye az esetet öngyilkosságnak —, mindegy, mert hiszen nem végtelenül egyszerű és nyilvánvaló-e, mi az, amibe végül az igazi művész és látnok belehal? Állítom (és ami a következő oldalakon olvasható, mind azon áll vagy bukik, hogy legalább körülbelül igazam van-e ebben a kérdésben vagy sem) — állítom tehát, hogy az igazi művészt és látnokot, a mennyei őrültet, aki szépséget tud alkotni, és valóban alkot is, mindenekelőtt saját kétségei vakítják halálra, ősidőktől érintetlen és szent emberi lelkiismeretének vakító, soha nem egészen kéznyújtásnyira lebegő látomásos formái és színei.

Nem várom, hogy megértsd

Ezek a végső dolgok, írta a lány. Egyenként eltűnik mind, és sosem tér vissza. Mesélhetek azokról, amiket láttam, amik nincsenek többé, bár kétlem, hogy lesz rá idő. Immár minden olyan gyorsan történik, én pedig nem bírom tartani az iramot.

Az emberek valóban ostobák

Mint ismeretes, vannak rovarok, melyek a megtermékenyítés pillanatában elpusztulnak. Az örömökkel is így vagyunk: az életben a legfőbb éls legtúláradóbb élvezet pillanatát a halál kíséri.