Képregény Karinthy Frigyes verse alapján, Beck András könyvéből.
Képregény Karinthy Frigyes verse alapján
Képregény Karinthy Frigyes versére
A film páratlan szemléletességgel ábrázolja Macbeth felemelkedését. A történet elején Macbeth még a szabad ég alatt, a csatamezőn alszik a többi katonával együtt, majd vendégsátrakból és faépítményből álló otthonába tér haza, királlyá koronázása után már tekintélyt parancsoló kővár illeti trónteremmel, tágas csarnokokkal és fejedelmi hálóval. Ezzel párhuzamosan szólal meg lelkiismerete, és ennek nyomán kerítik egyre inkább hatalmukba elméjét a véres tettek szülte látomások.
A webképregény ötödik része
Egy hangulat körülrajzolása
Szeptemberben váratlanul elhunyt Braun András. Városunkban, Miskolcon született, számos kiállításon láthattuk itthon is műveit. A Műút e számát az ő alkotásaival, illetve azok részleteivel díszítettük. Alább egy rövid idézet Szoboszlai János az Artmagazin 2004/5-ös számában megjelent írásából való.
A képregény negyedik része
A friss Műút Nyilas 50 összeállításából
A webképregény harmadik lapja