Szeptemberben váratlanul elhunyt Braun András. Városunkban, Miskolcon született, számos kiállításon láthattuk itthon is műveit. A Műút e számát az ő alkotásaival, illetve azok részleteivel díszítettük. Alább egy rövid idézet Szoboszlai János az Artmagazin 2004/5-ös számában megjelent írásából való. A teljes szöveg itt olvasható: http://www.artmagazin.hu, műveit pedig itt találhatjuk meg a weben: http://www.braunandras.com/.
„A miskolci származású Braun a budapesti képzőművészeti szakközépiskolában kezdett montázsokat készíteni, fotóátfestéssel kísérletezni, szövetek, textilek rasztereinek ecsettel való megfestésével foglalkozni. Itt Károlyi Zsigmond, a monokróm festészet jelentős alkotója volt a rajztanára, akihez mint mesterhez a főiskola második évében igazolt át. Károlyi »monokróm osztályába«, a radikális festészeti kurzusba került, ahol Gál András volt a tanársegéd, s többek között Erdélyi Gábor, Szabó Dezső, Káldi Kata, Fejérvári Zsolt, vagy a festészettel felhagyó, de teoretikusan e témával foglalkozó Páldi Lívia voltak kollégái. Az akadémián Braunt továbbra sem a festmény tárgya érdekelte, hanem a hogyan kérdése. A leveseket ábrázoló sorozatban (Pontyhalászlé; Paradicsomleves betűtésztával; Marhahúsleves cérnametélttel) egyfelől még van figuratív elem (pontyszelet), de már megjelenik a Braunra jellemző blaszfémikus-ironikus címadás és a levesek felületének mint struktúrának a megfestése (a naturális hangvételű képeken a felületen úszó zsírpöttyök alkottak rasztert). A kilencvenes évek elején újdonságnak számító gigantposzterek egy új társadalom kialakulását jelezték, s egyes művészek ennek szociális vonatkozásai miatt kezdtek az óriásplakát műfajában alkotni (Nemes Csaba, Veress Zsolt). Braunt jobban érdekelte a nyomdatechnika, a hatalmas printek közelről nézve absztraktnak ható, rácsos-pöttyös felülete, vagy egyes részletei, amelyek kiszakítva a képből elveszítik jelentésüket. Gigantposzterekből darabokat applikál festményeibe (Bünteti, 1997; Tedd üresbe, 1998; Meg kell rókáztatnom a tamagocsimat, 1998), vagy megfesti azok szerkezetét (Matekzseni, 1997). E kis formátumú (95×95, 101×101 cm-es) képek mellett Braun az optikai hatások érdekében megnöveli a képek méretét: a Kettősség 1998-ból 141×278 cm, a Szöveges feladat ugyanazon évből 180×260 centiméteres.
Az ebben az időben született művek jelzik festői stílusának beérését. Művei nem ábrázolnak azonosítható, tárgyias elemeket, vagy ha ritkán felbukkan rajtuk egy-egy (például kötélcsomó, betűk), tisztán struktúraépítési funkciója van. A képek koncentrikus körökből, körfelületekből, spirálokból, ellipszisekből, gyémántformákból, függőleges-vízszintes rácsvonalakból állnak. Ezek esetenként mint testek jelennek meg, árnyékok és fények keltik a három dimenzió illúzióját, Braun tehát bevisz az absztrakcióba egy hagyományos, a perspektíva illúziójának kialakításához használatos eszközt. A raszterek és formák e festményeken egymásra festett rétegekből jönnek létre. Braun az első — így legalulra kerülő — festékfelületre egy újat, arra egy újabbat visz fel. E rácsvonalak (vagy kör- és ellipszisvonalak) mögül kilátszik az előző, így egyfajta képmélység jön létre: a rasztereken átlátunk, mintegy belelátunk a képbe. Művein tehát látszólagos tereket, háromdimenziós illúziót figyelhetünk meg. Braun hengert, a párhuzamos vonalak megfestésére alkalmas ecsetsort, sablonokat és maszkokat használ e képek festésekor.”
Megjelent a Műút 2015054-es számában
