Kategória Művészet

Green Satellite

Az Artportal szerint a Munkácsy-díjas képzőművész pályája kezdete óta tökéletes szabadsággal és jó értelemben vett gátlástalansággal közlekedik a XX. század második felének stílusai és áramlatai között, s teljes felhőtlenséggel, aggálytalansággal veszi birtokba a legkülönfélébb eszközöket. Épp ezért jól körülírható korszakai sincsenek, munkáit csak intenzitásuk mértéke és tárgyuk minősíti. Festményei, assemblage-ai az arte povera, az absztrakt expresszionizmus, a pop-art és a Fluxus jegyeit egyszerre viselik. A 90-es években egyre jobban érdeklődik a keleti, főként az indiai kultúra iránt: munkái ennek révén egy sajátos szinkretista formarenddel gazdagodtak.

Most a 2013038-as lapszámunk képanyagának alapjául szolgáló munkákat ajánljuk olvasóink figyelmébe.

„Konkrét dolgokról lehet beszélni mindig”

Kecskeméten születtem 1947. június 25-én, szüleim: Virág Anna és Lugossy György. Apám szabómester volt, anyám pedig kereskedő, a háború után házasodtak össze. Volt még egy bátyám, aki 1946-ban született, de ő háromhónapos korában tüdőgyulladásban meghalt. Szüleim Kecskemét belvárosába költöztek, apámnak úriszabósága volt, anyámnak meg egy kis rövidáru-divatáru üzlete, amit 1952-ben elvettek. Akkor én ötéves voltam, láttam, hogy a lakásunkba sok minden költözik újra, apámnak odakerült a szabóműhelye, ő ott folytatta tovább a munkásságát, az különösen érdekes volt… Nagyon jó gyerekkorom volt, az anyai nagypapám, Virág István ácsmester volt, és nagyon ügyes ezermester is, szeretett mindenféle dolgokat készíteni (még hangszereket is), és az ötvenes években csinált nekem egy kisautót, amit lábbal lehetett hajtani. Ahogy a Korzón lesétáltunk, én azt vezetgettem. A nagyapám egyébként nagyon szeretett zenélni, énekelni, otthon citerázott, és szeretett iszogatni is. Mint ács, sokfelé dolgozott, tetőket készített, és az anyám bátyjai is vele dolgoztak. Erdélyben fahidakat építettek, végigjárták Magyarországot, de Kecskeméten éltek. Apám családjában is hét gyerek volt. Ő Hajdúdorogon született és tizenhárom éves korában került Kecskemétre szabóinasnak a nagynénje férjéhez. Aztán később így ismerkedtek meg, anyámék kecskemétiek voltak. Végül mi is Kecskeméten éltünk, a Hoffmann János utca 2-ben; megtaláltam azt a fényképet, amin még megvan a házunk, Szilágyi Lenke fotózta le (nem tudom, hogy véletlenül-e). Nem abban a házban születtem, csak egyéves koromtól laktam ott huszonhárom éves koromig, nagyon jó helyen volt, teljesen a belvárosban, iskola közel (mind az általános, mind a középiskola). A városközpontban egy gőzmalom volt akkor, annak a tőszomszédságában laktunk egy nagy gabonatároló siló mellett, és amikor még kisfiúként kinéztem a városi házunk ablakából, lovaskocsik voltak ott, rajtuk búzászsákok, mentek a malom felé, őröltetni. Anyám sok testvére között nagy családi összetartás volt, és én mint kisfiú, nagyon jól éreztem magam ebben a közegben. Két húgom van, Györgyi és Ágnes, akik más pályára mentek, mint én, mert én végül is művész lettem. Az egyik húgom számviteli főiskolát végzett, a másik pedig magyar–ének szakot, tehát pedagógus lett.

Festmények

A Műút Képzőművészeti Nívó-díjával kitüntetett Bánki Ákos festményeit 2012032-es lapszámunkban mutattuk be.