Kategória Művészet

td: vonzódások

Egy régi magnókazetta, melyet digitalizáltam, a 90-es évek dereka felé vettem föl a rádióból, azt hiszem, az volt a címe, hogy Tandori Dezső: Vonzódások — hosszabb, mint ami itt következik, ez az én remixem…

Lilit, korrekciókkal

Mózes első könyve az ember teremtését két különböző módon meséli el. Az első változat szerint Isten férfinak és nőnek teremtette az embert, vagyis kétneműnek és egyidejűleg teremtette meg őket. A második, már erősen patriárkális szellemű változat az ismertebb, e szerint Isten Ádám oldalbordájából teremtette Évát. Sokkal később, már az európai középkor századaiban történt, hogy a hittudósok észrevették az első teremtésváltozat szövegének a csonkaságát, és megpróbálták kiegészíteni a hiányait. Így találtak rá a sumér-babiloni mítoszokból Lil vagy Lilu alakjára, az éjszakai viharos szeleket megtestesítő női/férfi démonra, akiben Ádám első feleségét vélték felfedezni.

A legtöbbet azzal tehetem, ha alkotok

Viszonylag hamar találkoztam a mozgás élményével, amikor még nem voltam ennek tudatában. Minden bizonnyal valamiféle hiányérzetből fakadt, hogy ösztönösen próbáltam keresni az önkifejezés lehetőségeit, ami oldotta a bennem felgyülemlett feszültséget. Mivel szüleim siketnémák, először az általuk használt jelnyelvet ismertem meg, vagyis az lett az anyanyelvem. Egy racionális világ durván meg akart fosztani ettől, hogy belekényszerítsen a kizárólag verbalitásra épülő iskolarendszerbe, ám ennek sokáig ellenálltam, egy ideig nem voltam hajlandó szavakkal kifejezni magam, mert úgy hittem, megcsalnám azt a világot, ahonnan jöttem. Nyolcan voltunk testvérek — később már hatan maradtunk —, rendkívül nehéz körülmények között éltünk, mindannyian egy szobában laktunk, és gyakran éheztünk, de édesanyám lelki tisztaságával, szeretetével mindezt elviselhetővé tette. Édesapámat hamar elveszítettük egy súlyos betegség következtében, akkor anyám pszichésen megroppant, az állam pedig úgy döntött, hogy egy siketnéma asszony egyedül nem alkalmas gyermekei ellátására és felnevelésére, ezért elválasztottak bennünket egymástól. Én hatéves voltam, amikor Balatonszabadiba kerültem, az ottani nevelőintézetbe, ahol nemcsak a bezártság és a kiszolgáltatottság változatait tapasztaltam meg, hanem azt is, hogyan éleződik ki a másság és tör felszínre a gyermekek közötti erőszak bizonyos helyzetekben. Gondold meg, hogy egy kisgyermek szinte belehal abba, hogy az édesanyja magára hagyja, bennem is mély sebeket ejtett, ami történt. Annyira szerettem anyámat, hogy nem mutattam a fájdalmat, amikor letett az intézet kapujában, de miután elment, a szívem szakadt meg, és évekig nem tudtam feldolgozni ezt a traumát. Tizennégy éves koromban sikerült kikerülni ebből a rendszerből, ami erősen rányomta bélyegét mindannyiunk életére. Csak néhányan tudtunk talpra állni, a legtöbben elkallódtak.

Frenák Pállal beszélget Ménesi Gábor a legfrissebb Műútban.

Krisztus találkozik a cenobitákkal a játszótéren

Győrffy László művészetére mindig is jellemző volt egyfajta ártatlan közvetlenség. Bizarr és nem ritkán szubverzív képvilágában azonban nem válnak uralkodóvá a komor hangulatok, hiszen azok mögül gyakran átsejlik egyfajta transzhumán kedélyesség. Nem kizárt, hogy Harmony Korine-hoz hasonlóan ő is pusztán annak ábrázolására törekszik, ami az embereknek örömöt okoz, még ha ezen örömszerző tevékenységek itt a groteszk és a bestiális közötti skálán mozognak, és végeredményeiben nem ritkán a reneszánszkori tablókat idéző szadomazochisztikus pandemóniumot adnak is ki.

Népkereső operák

A régire utaló új névvel, új irányba fordult a miskolci operafesztivál. A „Bartók + …” Miskolci Nemzetközi Operafesztivál helyébe lépett Bartók Plusz Operafesztivál 2013 a klasszikus művek helyett kortárs operadömpinggel lepte meg a közönséget. Mintegy az új fesztiváligazgató tavalyi beiktatásáról szóló tudósításba bekerült nem épp szerencsés, viszont egy időre marketing-szlogenné vált mondat — „Az opera halott” — cáfolataként. A műfaj halálával kapcsolatban Pierre Boulez francia zeneszerző és karmester egy 1967-es interjújában már megfogalmazta a maga álláspontját, igaz, egészen más nézőpontból. Szerinte „fel kell robbantani az operaházakat”, hogy a régi helyén kinőhessen az új. Meghökkentő kijelentésével a francia mester annak idején arra utalt, hogy modern operát nem lehet a hagyományos keretek között működő operaházakban bemutatni. Az évszázadok során népszerűvé vált műveket sztárok felvonultatásával prezentáló, a bevételt hozó közönség elragadtatására számító operaszínpadok régimódiak, rajtuk a klasszikus repertoár mellett nem lehet bármi újat bemutatni, ráadásul ez a klasszikus és a modern kontrasztja miatt nem is volna hiteles. Az operaházak helyén Boulez olyan kísérleti műhelyeket építtetett volna, amelyekben nyugodtan lehet kockáztatni, és amelyekben nem nyomasztó kényszere a művészeknek az az elvárás, hogy sikeres, népszerű előadásokat hozzanak létre.

Az invázió esztétikája

Nem mondhatnám, hogy fanatikus rajongója lennék az idegen lények inváziójával kapcsolatos filmeknek, azonban a nemrég látott Sötét égbolt(Dark Skies, 2013) ráirányította a figyelmemet egy fontos motívumra: a gyarmatosítás és az ellenállás alakzatainak összefüggéseire. Írásomban két mozgóképes alkotást elemzek majd részletesen ebből a szempontból, az említett filmet, valamint a A függetlenség napját (Independence Day, 1996), hiszen úgy gondolom, hogy a korábban készült film felépít egy olyan narratívát a hősiességről, a patriotizmusról és a nemzetről, amelyet az utóbbi alkotás bont majd le.