Noël Carroll napjaink egyik legfontosabb analitikus művészetfilozófusa. Nagy hatású monográfiát írt a horror természetéről (The philosophy of horror, or paradoxes of the heart, 1990), a tömegkulturális műalkotások filozófiai problémáiról (A philosophy of mass art, 1998), a vizuális művészetek, azon belül is elsősorban a film esztétikájáról (The philosophy of motion pictures, 2008), s az elmúlt évtizedek során számos gyűjteményes tanulmánykötete jelent meg (Beyond aesthetics. Philosophical essays, 2001; Art in three dimensions, 2010). Legújabb könyve szintén gyűjteményes kötet, amelybe a szerző — miként a cím is mutatja — az utóbbi időben született, popkultúrával és tömegkultúrával foglalkozó tanulmányait válogatta be.
A történet a hetvenes években kezdődik Észak-Amerikában, ahol az egyetemi oktatásnak nem pusztán szavakban célja, hogy a hallgatók képessé váljanak a reflektív, kritikus gondolkodásra. Ezért bőségesen kínáltak logikakurzusokat. A logika akkoriban a Frege- és Russell-féle formális logikát (más néven: szimbolikus logikát vagy matematikai logikát) jelentette, melyet a matematika logikai alapjainak vizsgálatára dolgoztak ki a 19. század végén és a 20. század elején. Ez a logika — melynek a matematika, a számítástechnika és a filozófia egyaránt sokat köszönhet — azonban a köznapi érvek elemzésére nem nagyon alkalmas. Lássuk, miért!
Mi a célja a rovatnak? Kinek szólnak a Kiskáté írásai?
Mindenkinek, aki szeretné megismerni az angolszász filozófia „kortárs klasszikusait”. Aki örömmel figyelemmel kísérné az analitikus nyelvfilozófia, ismeretelmélet, elmefilozófia, metafizika, társadalomfilozófia, etika, művészetfilozófia, érveléselmélet legizgalmasabb fejleményeit, de eddig nem volt rá módja. A magyar kulturális nyilvánosság erős bástyái mögül kevés látszott az angolszász filozófia virágzásából; ezt a hiányt szeretnék pótolni a Kiskáté írásai.
