A film páratlan szemléletességgel ábrázolja Macbeth felemelkedését. A történet elején Macbeth még a szabad ég alatt, a csatamezőn alszik a többi katonával együtt, majd vendégsátrakból és faépítményből álló otthonába tér haza, királlyá koronázása után már tekintélyt parancsoló kővár illeti trónteremmel, tágas csarnokokkal és fejedelmi hálóval. Ezzel párhuzamosan szólal meg lelkiismerete, és ennek nyomán kerítik egyre inkább hatalmukba elméjét a véres tettek szülte látomások.
A gyermekgyilkosság paradigmatikus eset: jelzi, hogy a Holokauszt lényege a puszta születés halálos bűnné nyilvánítása. Az aggastyánokon is ezért — puszta megszületésük bűnéért — hajtják végre a halálos ítéletet. Auschwitz világrendje: kivételes állapot. A törvény tartós, világteremtő érvényű felfüggesztése. Ennek a világnak válnak polgárává a Sonderkommando tagjai: megvan a helyük benne arra az időre, amíg szükség van rájuk. Ebben a világban a halottak eltemetése: téboly, őrültség és lázadás, amely okkal válthat ki értetlenséget és indulatot. Innen indulunk: egy érkező magyar transzport kezelésétől, a gördülékenyen előállított tömeghalál előteréből, ahol Saul Ausländer és barátai ténykednek. Nincs kívüle semmi térben és nincs sem előtte, sem utána semmi időben sem, egészen a film végéig.
Miközben Nemes Jeles László kivételesen nagyszerű filmjét nézem, folyamatosan Kertész Imre Kaddisának vezérdallama jár a fülemben: „»Nem« — mondtam rögtön és azonnal, habozás nélkül és úgyszólván ösztönösen, mert egészen természetes immár, hogy ösztöneink ösztöneink ellen működnek, hogy úgyszólván ellenösztöneink működnek ösztöneink helyett, sőt gyanánt…”
A Sajóvámosi Művészeti Staféta keretében Szekrényes Miklósnak köszönhetően pár napja vetítették Gerő Marcell Káin gyermekei című dokumentumfilmjét, melyet a rendezővel folytatott pódiumbeszélgetés követett. Ennek a tanulságait is próbáltuk egy gyorsinterjúban összefoglalni.
Nem mondhatnám, hogy fanatikus rajongója lennék az idegen lények inváziójával kapcsolatos filmeknek, azonban a nemrég látott Sötét égbolt(Dark Skies, 2013) ráirányította a figyelmemet egy fontos motívumra: a gyarmatosítás és az ellenállás alakzatainak összefüggéseire. Írásomban két mozgóképes alkotást elemzek majd részletesen ebből a szempontból, az említett filmet, valamint a A függetlenség napját (Independence Day, 1996), hiszen úgy gondolom, hogy a korábban készült film felépít egy olyan narratívát a hősiességről, a patriotizmusról és a nemzetről, amelyet az utóbbi alkotás bont majd le.
