A Foucault-jelenség annyiban hasonlít a Nietzsche-jelenségre, amennyiben mindkettejük kvázi-platonikus szenvedélye Platón-ellenes gyakorlatokba torkollott. A foucault-i gondolkodás, amely olyan határozottan fordított hátat a rejtőzködő különösség minden illúziójának az értelem egységében, büszkén mutatott rá azokra a jellegzetességekre, amelyeknek köszönhetően kialakulása során eljutott a meggyőződéshez és folyamatosan a gondolkodás tetőpontján volt képes működni: mindez a hiteles vallomásnak megfelelően abban az időben történik, amikor Nietzsche, Blanchot és Bataille már korszakot alkottak. E szerzők, e művek, ez az egész előretörés Foucault számára egy kortársi érzékenység biztosítéka, amely utat nyitott a határok kitágítása mámorának csakúgy, mint a kifinomult elemzésnek.
A nagy elbeszélés halott. Kérdés, hogy halálát hogyan értékeljük. Hogy mi jön utána. A Kedves Ismeretlennel Kemény megírta a magyar nagyelbeszélések (nála: nagytörténetek) halálának regényét, de egyben az elbeszélések újrafelbukkanásának, újra hathatóssá válásának regényét is. Ady-esszéjével pedig részben tisztázta azokat a téteket is, amelyeket számára az újrafelbukkanás jelent. Ady szerepének aktualizálása a nemzeteszme modernizációját jelenti, de ez jól láthatóan együtt jár a világmagyarázat nagy mintáinak általában vett felülvizsgálatával. Kétségkívül nem azonosíthatjuk minden probléma nélkül Lyotard elhíresült terminusát mindazzal, amit Kemény ért rajta, a hagymázos összeesküvés-elméletektől a rendszerideológia tudományos materializmusának nihilbe fordulásán át a nemzeteszméig és a Duna közép-európai szelleméig, mégis nyilvánvaló a rokonság.
