S azt sem hallgathatom el, hogy akad a kötetben néhány céltalan, elhamarkodottnak és emiatt tölteléknek tűnő szöveg. Általában véve elmondható, hogy a kisebb lélegzetű, néhány soros versek óhatatlanul elmaradnak a kötet nagy formátumú hosszúversei mögött. Az életmű kontextusában elgondolkodtató, s már idézett Egy emlék mellett az egyetlen kivétel A legalsó sor című vers, amely az üresen hagyott oldal alján csak ennyi: „Kukák a pokol kapuja mellett.”
„Ne maradjon belőlem semmi több,
csak amit élő érdeke szerint
táplálékként őriz meg az utókor.”
(Csorba Győző)
Térjünk azért vissza Parti Nagyhoz. Balázs Imre József röviden, ám annál érdekesebben írt a Létbüféről — s ráadásul szinte úgy, mintha előre megírta volna az e „vitába” illeszkedő hozzászólását. A szöveg zárlatában arra a kérdésemre „válaszol”, hogy mi is a tétje a Dumpf-univerzumnak.
„Beszéljünk a kritikákról is, ne hagyjuk őket szó nélkül” — mondja Lapis József. Hogy ezzel sikerül-e valamicskét frissítenünk a kritikai életen, nem tudom. Hogy kellene, az persze biztos, és ennyiben Lapis József kezdeményezése tiszteletre méltó és támogatandó. Hogy épp az én…
Kezdődjék ez az írás egy evidens kijelentéssel: Parti Nagy Lajos költő. Most pedig hadd túlozzak: pedig lassan több prózát, publicisztikát írt, több színdarabot „fordított le”, írt át (stb.), mint ahány verse összesen van. De költő, hiszen ha PNL-re gondolunk, alighanem a nyelvére, nyelvhúsára gondolunk — amit pedig a költészetében kezdett kidolgozni. Új verseskötete az Angyalstop (1982), a Csuklógyakorlat (1986), a Szódalovaglás (1990) és a Grafitnesz (2003) után viszont bizony még csak az ötödik (nem számolom tehát az 1995-ös, az első kötet anyagát megválogató, a második és a harmadik kötetet egészben tartalmazó, és néhány újabb, később részben átdolgozva a Grafitneszbe bekerülő verset összegyűjtő Esti krétát). Bár a szerzőnek folyamatosan jelentek meg különböző, általában alkalmi versei, sokan talán nem is számítottak már rá, hogy lesz még PNL-verseskötet, hiszen a Létbüfé tizennégy (14!) év (kihagyás? várakozás? készülődés?) után jelent meg.
Kritika Térey János, Kőrizs Imre és Mezei Gábor könyveiről.
Kötetbemutatóján a szerző hiába hangsúlyozta, hogy ezek a versek nem közérzetinek íródtak (legfeljebb azok lettek, vagy mi olvassuk őket akként?), s a generációs beszéd gyanúját is igyekezett hárítani, azért ezek mégiscsak tagadhatatlan újdonságai a Krusovszky-lírának.
én nem akarok felejteni, mert attól az első lánytól,
akivel végleg bemocskoltam magam,
akivel gonosz voltam és kisstílű,
akivel magamat elhibáztam,
és akit újabb lányok lábnyoma sem írt felül,
őtőle is lettem mostani.
beszorult a számba egy téli szó
egymást álmainkban elkerüljük
száll föl a szomorúság,
úgyhogy megpróbálom kivenni a számból,
mert ez olyan város, amin nem beszélhetek hozzád,
hiszen nem értenéd
a só,
a villám
szavát.
