Császár László

megúsztam
miért ő
a töpörtyű
miért nem én
de miért is szorongok
hiszen alig szorongatja
torkomat ez a mosolygó
bájos frakkba öltözött
sorozatgyilkos
elbizonytalanodik
megtorpanva
tétováz

nem élem meg
hogy úgy haljak meg

ahogy szeretnék

szerelmes verset kellene írni
soha nem tettem ezt

ideje lenne ennek
eljött az órája
talán hamarosan
elpatkolok

amikor a vakond
aprócska vaksi
szép gomb szemeivel
magabizonytalanul
önhitten hitetlenül
rettegve merészen
az égen őrjáratozó
papírsárkányra feltekint
az égi lajtorja
mennyei felvonó
páternoszter
nyikorogva
megindul

volt egy hely amit vidámnak neveztek hajdanán
meg parknak is de röhejes csak annyira volt
amennyire egy barakk lehetett

célba köpnek
merev testére
szotyolával
harmadosztályú
csibészek

micsoda idők voltak
nagy volt a nagy
nagyon nagy
mondhatni nagyszerű

mint egy kései.
magányos.
megfáradt.
hajnali.
merevedés.

szép.

kiállítottak a százemberes
emeleteságyas terem közepére
az ifivezetők
mert suttyomban
sutyorogtam
a csendespihenő alatt