amikor a vakond
aprócska vaksi
szép gomb szemeivel
magabizonytalanul
önhitten hitetlenül
rettegve merészen
az égen őrjáratozó
papírsárkányra feltekint
az égi lajtorja
mennyei felvonó
páternoszter
nyikorogva
megindul
a totyogás különleges állapot
köszönőviszonyban sincs
a szárnyalással
a galamb könyörtelen
megalkuvó
minden lépésénél
hatalmasat biccent
roppantmód kérlelhetetlenül
bólogat
helyeslően
alattvaló seggnyaló
vérengző vagy csak
láthatatlan bántalmazó
diktátor húgyfoltos
hatalomkoldus
négy vagy öt
vagy minden
az egyben
mindenáron győzni
az a szánalmas bűzös
akarás mindent
szétrágó féreg
még ki sem sarjadt
veteményt kiégető
méreg
szárnya van neki
repülhetne akár
de sem teste
sem lelke
nem dacol a gravitációval
vonszolja hatalmas testét
magánterében szakadatlan burukkol
magányosan az őszi fellegekre
nincs tekintettel
őrzi szigorúan
a ketrecben kuporgó
bús szalakótát
aki
néha repülni próbál
szíve szerint lelke
szabadulna
a rácsok mögül
felkapaszkodna a benne
rejlő apró létrán
ám
a vonzásokból sohasem szabadul
nem emelkedik
nem zuhan
ott lebeg
ég és föld között
tehetetlen teste
Megjelent a Műút 2016057-es számában