volt egy hely amit vidámnak neveztek hajdanán
meg parknak is de röhejes csak annyira volt
amennyire egy barakk lehetett
akadtak ott furcsaságok
fából barkácsolt hullámvasút
ahol alkalom adódott hányni
büntetlenül
céllövölde aktuálisan cserélgetett kliséfejekkel
meg lökdmegkecske kiélni vad indulatokat
és persze a varázslatok nélküli elvarázsolt kastély
varázstalan olyan fékezett habzású
görbetükrök meg ilyenek
az én kedvenc helyem más volt
ott az örökké forgó hordóval átellenben
feküdt egy ember és szuszogott
kockás ingben az egerek kissé megrágták őt
hatalmas volt elnéztem töprengtem
ki ő
óriás ez vagy törpe
gulliver óriásföldön vagy a pindurka nép között
hevert én meg néztem
rendre emelkedett a mellkasa
mégsem él
mi ez kicsoda
kicsi vagy nagy
meg minek
az élet nagy kérdéseit
nem a kastély görbe tükrei
hanem ő vetette fel
de dezsavűm van
minden kapualjban ma
ugyanazt a testet látom
a kockás ingesek ott hevernek
köszönnek rám
emelkedik a mellkasuk
bár talán nem is élnek már
nézem őket ugyanúgy
tanácstalanul
róluk sem tudom
óriások vagy törpék
voltak egykoron
meg kicsodák
minek és miért
Megjelent a Műút 2015052-es számában