TD in-spirit
A kibeszélt én nem fedi le a valóságos személy jellemét.
Elhangzott ítéleteink nem mondanak el sokat rólunk.
Ki tudja meglesni azt a pillanatot, amikor a megélt én
és az artikulált ego birkózik egymással az elme kulisszái mögött.
Ez volna a valamirevaló morális élmény
lehetőség-feltétele.[1] Önmagunk megfogalmazójaként
nagyon pontatlan prédikátorok vagyunk.
De ez nem a mi hibánk. Nem is a nyelvé.
A különböző irányokba mutató beszéd
értelem-kezdeményeket csomagol ki gondolkodás közben.
S ezeket váltogatjuk, amikor magyarázzuk a bizonyítványunkat.
Lehetséges karaktereink szakadatlanul alakulnak.
A végérvényes foglalatot kizárólag az Örökkévaló látja.
Csak átlépünk ezen a tudáson, mintha benyitnánk a ködbe.
Lépéstudat, lépés-hús, hallod az összest.
Most szűnt meg benned, ami leszűkítette a látásod.
_______________________
[1] Hévízi Ottó és Sipos Balázs is beszél(nek) erről: Mi szavatol az etikáért?, Élet és Irodalom, 2016. április 15., 20.