Versek
Kántor Zsolt versei a legutóbbi Műútból
Kántor Zsolt
A Tevan Könyvkiadó igazgatójaként dolgozott 1998-tól, 2005-ig. A Bárka folyóirat alapító-főszerkesztője volt, 1999-ig. Legutóbbi kötete: Jézus Krisztus Szarvason (Digitális Kalamáris, 2019).
A műgond és a nyűgös ego
A tökéletes nem tudás volna a teljes nyugalom? Feküdni a tengerparton és bámulni a vitorlás hajókat.
Leberknödelsuppé
Irgalmatlanul sűrűre főzöd, kelbimbóval.
Takarékosan felhasználsz mindent.
A csimbókot levágod. A mócsingos okoskodást.
S összegyúrod a liszttel a darált szubsztanciát.
S hálásan egyesülnek ujjaid között a nyűgös anyagok.
Leberknödelsuppé
Irgalmatlanul sűrűre főzöd, kelbimbóval.
Takarékosan felhasználsz mindent.
A csimbókot levágod. A mócsingos okoskodást.
S összegyúrod a liszttel a darált szubsztanciát.
S hálásan egyesülnek ujjaid között a nyűgös anyagok.
A lepecsételt szakadék
A pók fonta a naptárspirált, az utolsó papírlap is leszakadt az idő drótjairól, nem tartja semmi a jelenvaló létet. Csak az imádság, az is csak halkan szól, mint a Haffner-szerenád. A köd kocsonyás maszk, illúziókat viszünk be a valóságba. A harmadik kromoszóma rövid karjának huszonegyedik helyén egy tücsök ciripel. Diffúz csillagközi sávok katalógusát lapozgatja egy kéz. Donna Penna tiszta kéziratlapokat simogat. Ez az újév, még nem kapott bele a szél, nem firkálta össze az időbeliség, csak hóesés borítja be. Mint parlagon hagyott, édes termőföldeket.
A rutin genealógiája
A nyelv, mint a tudás pupillája,
éles képeket archivál. És hozzáad az ész.
A puhán ringó, mátrix-
szerű barlang: vízzel és kavicsokkal telt,
áttetsző terepasztal. Pixelhuszár fürdik benne.
Közben azt álmodja, hogy felébredt.
Mert minden pozicionálás
a visszájára fordulhat, ha a sztereotípiák
szétrágják a műgondot, a találékonyság lefagy.
Egy zsilettpenge az emberi szem felé közelít.
A beszéd, a nyelv s a bútorok
A kibeszélt én nem fedi le a valóságos személy jellemét.
Elhangzott ítéleteink nem mondanak el sokat rólunk.
Ki tudja meglesni azt a pillanatot, amikor a megélt én
és az artikulált ego birkózik egymással az elme kulisszái mögött.
Az idő szaván fogja a nyelvet
Az ihlet spirituális, olykor mégis: akár egy kanális. Átszabja az ember, felismerés után máris. Az intuíció csillag az égen. Most parázslik a cigarettavégen. Az inspiráció a motívumot kinyírja épp. Az inger emlékműve kész. Le lehet szívni róla a vizet és a zsírt. Majd kijön a papírhalmaz alól a hír. Párizsban szétlőtték a termet. Kétszáz halott. Sok szép gyermek. Az idő szaván fogja a nyelvet. A pillanat a tervet. A baj lerázta az elvet. Elegem van, herceg!
A füzetben alvó nyelv
Olykor energia a beszéd. A száj izgalomba jön. A nyelv életbe lép. Ahogy fogy a lélegzet, a szó is kevesebb. Bárcsak a nyelv mozgatná az egeket! A hit pedig csinálná a helyet. Képezné a tereket. A tiszta ész sem lenne ennyire jeges. A belátás pedig kikezdhetetlen volna. Szinte nemes. Mint a mű, mint a legjobb forma. Akár sós emlékfoszlányokra tapadva könnyes szemek.
A hölgy cipőt fűz
Ahogy lehajol a nő. Minden porcikája fehér.
Hogy tud ennyire ünnepélyesen cipőt fűzni?
Hogyan tudja a derekát így meghajlítani?
Mintha előre bukna, pedig biztos lábakon áll.
Benne van a prímabalerina taglejtése.
A hátát látjuk, mintha az izmok megfeszülnének,
pedig laza minden rost, nincs ránc, csak rengeteg fény!