— elmenni a derelyefesztiválra, idén első ízben, a plakáton még kicsit gyanakodva csodálkozni, hogy felcserélődtek a dolgok, bár mért ne, nekem úgy se az a lényeg, hogy mi a fő, meg mi a kiegészítő program, tízből egyet csak megismerni, hogy az az egy ne tudja, én ki lehetek, aki tudja mégis, azzal megbeszélni, hogy nem könnyű az élet, nagy a muszáj, a szükség, hogy legyen hajtás, a régi barátok, öreg rokonok, és hogy mulatós ide vagy oda, levitézlett megasztár, világsztár-imitátor, egyszóval túl azon, amit a szervezőcégek lenyomnak a falusi nép torkán, mégiscsak nagyon jó tud lenni, nagyon jót tud tenni mindennek és mindenkinek a pörgés, ha mennek a dolgok, ha vannak ilyen események, ha összejönnek az emberek, a falusi nép, ilyenkor a faluban vagyok újra, úgy értem egy darabkában abból a régiből, amiben éltem, és ez jó nagyon, olyasmi jut eszembe, hogy ilyen élni.
— felülni hajnali vonatokra, átszállni, túlutazni ezt a kis országot, közben arra gondolni, hogy otthonról (a fesztiválról) a lakóhelyemen, a házamon át most mintha hazafelé tartanék, és azalatt a söröknek el kell fogyni és még a büfékocsiba is be kell ülni, már az állomáson találkozni, először járni konzuli szobában, és akkor már, de azután főleg Kolozsváron lenni, egyetemi barátok, professzorok, Helikonos barátok, a Bulgakov, az Insomnia, és aztán a Szent Mihály, néhai nyíregyházi tanárom, barátom vágyát valóra váltva feltalpalni a toronyba és ott bőrig ázni, kocsmában átöltözni, mícset zabálni, végigdumálni két napot, de közben talán semmit se mondani, vagy éppen túl sokat, egyszóval élni.
Azután visszajönni mindig mindenünnen. Ennyit augusztusról.