2015 júniusában számos belpolitikai botrány mellett a Budapest Pride Felvonulás helyszínével kapcsolatos kijelentésektől hangos a magyar sajtó, leggyakrabban a „természetellenes”, a „világörökség”, a „nem méltó” kifejezések ütik meg fülünket. Józsefváros kormánypárti polgármestere és Budapest főpolgármestere szerint a Budapest Pride nem egyeztethető össze a Világörökség részét képező Andrássy úttal — előbbi nem méltó az utóbbira. Jelen cikk e kijelentés valóságtartalmának, megalapozottságának értékelése helyett tágabb spektrumból vizsgálja meg egy tömegrendezvény (jelen esetben a Budapest Pride) és e rendezvény helyszínét jelentő közterület közötti szemantikai kapcsolatot a Pride közel két évtizedes történetének tükrében. A felvonulási útvonal városolvasati szempontú elemzése rávilágít az esemény és az általa használt tér kapcsolatára, azaz az előbbi miként aktualizálja, hasznosítja az utóbbi jellegzetességeit és vice versa: a helyszín miként hat az eseményre. Az Andrássy út és a Hősök tere számos esemény ún. presztízsértékét emelte az évtizedek során, központi fekvése és kulturális jelentősége révén e terület egyike Budapest legkedveltebb tömegrendezvény-helyszíneinek (pl. Fischer Iván és a Fesztiválzenekar hagyományos rendezvényei, amelyek közül a 2015-ös a toleranciáért szállt síkra).
A tömegdemonstrációk pszichológiájának megkerülhetetlen komponense a tér, amelyben azok megvalósulnak: hatással van a rendezvény egészére, azonban a résztvevők egyéni élményén, valamint az esemény során létrejövő kollektív élményen túl jóval több történik. Egyfelől a birtokba vett tér segít elhelyezni az adott megmozdulást mind a városi szövet tér–idő-tengelyén, mind pedig a társadalmi mátrixban. Az esemény a város, a közösség, a nemzet történelmének részévé válik, s a róla kialakuló emlékképet jelentősen befolyásoló erő éppen a közterület, ahol fizikailag megvalósult. Másfelől nemcsak az esemény emléke hordozza a helyszínt, hanem a helyszínül szolgáló tér emlékezetébe („a hely szellemébe”) is beépül az ott bonyolított esemény. A Budapest Pride Felvonulás útvonala az elmúlt szűk két évtizedben több változáson esett át, és az útvonalak városszemantikai szempontból jelentős eltéréseket mutatnak. A felvonulás útvonalának 2001 óta állandó és kiemelkedően fontos része az Andrássy út. Ez az útszakasz váltotta ki idén a fővárosi vezetés nemtetszését.
Az első Gay Pride Felvonulás 1997-ben valósult meg Budapesten, ettől kezdődően kerül évente megrendezésre. A kezdeti, néhány száz fős felvonulás a Capella Cafétól indult a Belgrád rakparton, s a Dunakorzón át a Vörösmarty térig vezetett, majd onnan vissza. A városi tér kontextusából nézve legszembetűnőbb a Dunával párhuzamos nyomvonal. A folyó kettős szerepet tölt be a városi térben: egyfelől elválaszt egymástól városrészeket, „ezt” a partot a „túlparttól”, másfelől azonban össze is köt, hiszen egyik partról rálátunk a másikra, ily módon akár több kilométeres távolságok is beláthatóak. Ez a távlat-élmény beépített városi térben nem valósulhat meg. Természetesen nem hagyható figyelmen kívül a meleg társadalom szempontjából szimbolikus vagy kiemelt jelentőségű helyek érintése. Jelképes volt az indulás és visszatérés a „kályhához”, a Capella Caféhoz, az akkoriban szinte egyedüli, mindenesetre legnépszerűbbnek mondható meleg szórakozóhelyhez, ahol az első felvonulás kapcsán több kulturális program került megvalósításra. Ugyanígy a meleg közösség számára különös jelentőségű Dunakorzó és Vörösmarty tér sem véletlenül kerülhetett a felvonulás útvonalába (mindkét helyszínen fontos, melegekkel szembeni diszkrimináció elleni demonstráció zajlott a kilencvenes években: a Dunakorzón 1991-ben valósult meg az első LMBTQ emberek által Magyarországon szervezett nyilvános tüntetés az ellen, hogy korábban a rendőrség egy meleg férfit igazoltatott ugyanott, a főként a nyolcvanas években népszerű ismerkedő helyen, míg a Vörösmarty téren 1995-ben a Szivárvány Társulás a Melegekért egyesület bejegyzésének elutasítása ellen szerveztek tiltakozást). Az első megvalósult budapesti Gay Pride Felvonulás „belső” megítélésével kapcsolatban érdekes adalékul szolgál Nádasdy Ádám idén megjelent esszékötetének (A vastagbőrű mimóza, Magvető, 2015) 1997-es, Mire vagyunk büszkék? című szövege (25–29).
Az 1998-as és az 1999-es felvonulás a CEU-tól (Közép-európai Egyetem) indult és a Vörösmarty térre érkezett meg, lényegében azonos útvonalon, a felvonulók mindkét évben több közterület egyes szakaszainak érintésével tették meg kanyargós útjukat. A 2000-es Pride ezt követően máshonnan indult és eltérő végpontba futott be (Olimpia Park–Romkert). Az előző két útvonalhoz hasonlóan több utca rövidebb szakaszait érintette, és szintén nem egyenes, hanem töredezett, kanyargós nyomvonalon haladt — szemben a későbbi évekkel, amikor a felvonulás lényegében egyet kezdett jelenteni az Andrássy úton megtett sétával. Fontos ebből az évből megemlíteni, hogy a menet több szimbolikus jelentőségű közterületen is áthaladt. A Kossuth térre, tehát a magyar politika központi terére lépő menet mintegy felírja magát a politikai élet térképére, a Szabadság tér érintésével pedig egy emlékezetpolitikailag többszörösen telített szemantikai mező válik a felvonulás részévé. (Ezek a területek az évek során számtalan történelmi jelentőségű eseménynek adtak otthont, amiben az említett okok feltétlenül szerepet játszhattak.)
A közterületek jellegének változása sajátos ritmust ad a menetnek, egy szűkebb utca után a felvonulók előtt feltáruló nyílt tér, vagy éppen fordítva, egy tágas tér utáni alacsony légtér-arányú utcába jutás meghatározza a menet dinamikáját. A 2000-es felvonulás útvonala (Olimpiai park–Romkert) a tágasabb terek felől a szűkebb utcák felé tartott, másként fogalmazva a belátható felől a nehezen belátható, a nyitott felől a szűk felé. Végállomása előtt szimbolikus erejű a Dunán való átkelés, hiszen a korábban már említett, határvonalként is definiálható folyón való átjutás a határátlépés szimbolikus aktusa, másfelől a felvonulók előtt újra kitágul a tér a partok látképével. A Pestről Budára tartó menet összekapcsolja a két városrészt, a főváros mindkét részének érintésével a város egészére is kiterjeszti jelenlétét. (Hídon vonuló meneteket gyakorta láthattunk az utóbbi években is Budapesten, a legkülönfélébb célú demonstrációk, így például a Békemenetek vagy az elmúlt évek diáktüntetései is számos esetben használták — akár előre tervezett, akár spontán jelleggel — a Duna egyik partjáról a másikra átívelő útvonal mind vizuális, mind pszichológiai előnyeit.) Ettől az évtől kezdve egészen 2007-tel bezárólag a felvonulás fontos eleme — részint felelevenítve az első ténylegesen megvalósult felvonulás Duna menti útvonalát — a Duna érintése, illetve a Dunán való átkelés: 2001-ben a Vigadó téren ért véget a felvonulás, míg a 2002 és 2005 között megrendezésre került felvonulások végpontja a budai Tabán volt.
A 2000-es évek eleje hozta a felvonulások útvonalának legjelentősebb új komponensét: 2001-től kezdve a Budapest Pride állandó és kiemelt útvonalszakasza az Andrássy út. Ebben az évben került sor az első jelentősebb, kifejezetten a felvonulás útvonalát érintő, politikai csoportok által artikulált negatív véleménynyilvánításra: jobboldali és szélsőjobboldali csoportosulások a felvonulás betiltását indítványozták a Hősök tere érintése miatt. (A 2001-es év a Pride eseménysorozata mellett is számos LMBTQ-botrányt hozott a magyar belpolitikában és közéletben, címszavakban: nyíltan homoszexuális szereplő a Barátok közt című televíziós sorozatban, az EU-irányelv ellenére a szexuális irányultság kimaradása a Munka törvénykönyvének hátrányos megkülönböztetésről szóló módosításából, Sziget-ügy [Tarlós István, Sziget-szervezők, Magic Mirror], első ORTT-elmarasztalás előítéletes homoszexuális-tartalom miatt, Terry Black transzszexuális előadóművész gyermekvállalási ügye.) Ekkor kerül tehát első ízben terítékre nagy nyilvánosság előtt a Budapest Pride és egy budapesti, különös jelentőségű, történelmi értéket képviselő közterület összeegyeztethetetlenségének vádja. Azaz egyfajta folytonosság tapasztalható az Andrássy utat védeni szándékozó idei és korábbi útvonalkritikák között, minthogy ezek Budapest magas kulturális presztízsértékkel rendelkező, egyúttal az UNESCO által a Világörökség részeként azonosított területeket érintettek.
A Hősök tere az Andrássy úttal és a kisföldalattival együtt 2002-ben vált a világörökségi helyszínné, ugyan nem önállóan, hanem a Budai Várnegyed és a Duna-partok kiterjesztéseként, hozzájuk csatlakozik ún. védőövezetként (buffer zone) az egykori budapesti gettó területe, a Városliget, a Liszt Ferenc tér és a Pesti Broadway. Amennyiben tehát igaz, hogy „a világörökséggé nyilvánítás erkölcsileg felértékel egy területet” (Román András: Az Andrássy út. Világörökség a 21. százdban, Új Magyar Építőművészet, 2002/6, 49), a Hősök tere és az Andrássy út pedig éppen ezért nem volna kompatibilis a melegfelvonulással, ez a kérdés már a Duna-partok érintésekor is felmerülhetett volna. Az természetesen más kérdés, hogy valódi összeegyeztethetetlenségről van-e szó (erre még visszatérek). Minthogy azonban ez a kritika ilyen formában eddig nem artikulálódott, felmerül, hogy a nevezett közterületek nem az UNESCO általi „felértékelődésük” miatt vetik ki magukból — a többségében jobboldali kritikusok szerint — a Pride rendezvényét, sokkal inkább lehet szó térhasználati, városszemantikai kérdésekről.
A Hősök tere és az Andrássy út fennállása óta ad otthont különféle tömegrendezvényeknek. Május elsejei felvonulástól (pl. 1919) kezdve katonai díszfelvonuláson és díszszemlén át (pl. 1936, 1950) lakossági tüntetésekig, valamint természetesen számos politikai rendezvényig a paletta igen széles. Ezen rendezvények nem véletlenül éppen e területen kerültek megrendezésre: a tömegrendezvények számára tudatosan kialakított közterületek, s főként a díszutak a babiloni Felvonulás útja óta a hatalomdemonstráció szignifikáns elemei. A modern kori városépítészetben elsősorban a birodalmi központok, többek között Párizs, Szentpétervár vagy Washington példája szemléleti, hogy a zegzugos utcák átláthatatlanságával a monumentális áttekinthetőség kerül szembe, olyan méretekkel, amelyekhez képest az egyén eltörpül, a hatalmát demonstráló erő pedig felemelkedik. Az Andrássy út tudatos városrendezés eredményeként született meg, használata során is tudatosság fedezhető fel, elég csak az út és a Hősök tere – Ötvenhatosok tere (volt Felvonulási tér) tengelyének legjelentősebb tömegrendezvényeire gondolnunk az elmúlt néhány évtizedből. A politikai-ideologikus térhasználat és diskurzus nem közvetlen témája e cikknek, kár lenne azonban figyelmen kívül hagyni, hogy az elemzés tárgyát adó rendezvény és az útvonala részét képező kulturális jelentőségű helyszínek közötti feszültséget a politikai diskurzus eszközei tarkítják.
Az Andrássy út és a Hősök tere területe tehát nagy érdeklődésre tart számot a tömegrendezvények körében, ennek oka a terület sajátosságaival magyarázható. Az Andrássy út utolsó harmada (Kodály körönd – Hősök tere) a sugárút legszélesebb szakasza, itt a legnagyobb tehát az út két oldalán épült házak közötti távolság, egyúttal az egy oldalon elhelyezkedő épületek közötti tér is — mindez tudatos városrendezés eredménye volt, a tervezetten három szakaszra bontott Andrássy út e része eredeti funkciója szerint átmenetet volt hivatott képezni a Városliget fás övezete felé. (Az Andrássy út éppen azért épült, hogy a zsúfolt belvárosból a Városliget szabadidős övezetébe ne csak a szűk és terhelt Király utcán — más vélemények szerint: a zsidó negyeden keresztül — lehessen eljutni.) Rendezvény adott pozicionálása esetén egyúttal a Milleniumi emlékmű természetes háttérként szolgálhat, amely növeli a monumentális jelleget, ezt számos, főként politikai illetve nemzeti jellegű rendezvény fordította a javára az évek során. (Az utóbbi évekből eszünkbe juthat a Nemzeti Vágta, a Székely Szabadság Napja, a Fidesz 2014-es választási nagygyűlése, állami megemlékezések nemzeti ünnepeinken, több gárdaesemény, s természetesen ne feledjük a Nagy Imre és mártírtársai újratemetésekor tartott gyászszertartást 1989-ben — mindezen események során a fix városi térelemek tudatos használatára került sor.)
Egyenes nyomvonalú, széles útszakaszról egy nyílt térre, s főként egy, a Hősök teréhez hasonló, szimmetrikus elrendezésű, hatalmas szabad térre kifutó rendezvény egészen más pszichológiai hatást kelt, mint egy szűkebb területen megtartott, vagy egy kanyargós útszakaszon végigvonuló esemény — a kiszabadulás, a szabadság és a nyíltság érzetét. A nyíltságét több értelemben is: a félelem nélküli önmegmutatást, a saját hely kiküzdését és elfoglalását, az elfogadást kérő leplezetlenséget. Jellegéből fakadóan természetesen más egy felvonulás, mint egy meghatározott helyszínen megvalósuló, inkább statikus gyűlés vagy demonstráció. A helyszín tekintetében mégis összehasonlíthatóak, hiszen mindkettő esetén közösségi térfoglalásról, élményről van szó, a tömeg eloszlása és térérzékelése pedig számos közös jegyet mutat. Az Andrássy út neoreneszánsz épületei, a követségek és konzulátusok övezte utolsó szakasz, a budapesti nevezetességek között illusztris helyet elfoglaló Hősök tere társadalmilag, de pszichológiailag is pozícionálja az ott tartott rendezvényt. A Milleniumi emlékmű a magyar történelem háromdimenziós, metaforikus megtestesülése, a kontinens első földalatti vasútja felett futó Andrássy út Budapest európai nagyvárossá válásának egyik jelképe — a helyi atmoszféra az adott rendezvény részévé válik, kiegészíti vagy megalapozza azt.
Maradva a tárgynál s kiemelve példaként a 2014-es Budapest Pride Felvonulást, az Andrássy úton vonuló tömeg nem futott ki a Hősök terére, hanem egy jobbkanyarral a Rippl-Rónai utcán keresztül jutott el a Dózsa György útig, az Ötvenhatosok teréig, s végül a Városligetbe. Az útvonal megközelítőleg kétharmadát az Andrássy út tette ki (a menet a Nagymező utca sarkán kanyarodott rá az Andrássy útra), így a felvonulás során érzékelhető volt az Andrássy út sajátos, hármas struktúrája, a Hősök tere felé közeledve a tér arányos tágulása, az Oktogon és a Kodály körönd elhagyása után a Hősök tere jelentette volna e folyamatos bővülés végpontját, az említett „térérzékelési katarzist”. Ez azonban a szűk Rippl-Rónai utcai kitérővel elmaradt, az Andrássy út fokozatos szélesedése utáni tág térre jutás helyett egy táguló — újra összeszűkülő — átmenet nélkül kirobbanó térérzékelési folyamatról van szó, amely megtöri a menet dinamikáját — a dinamikát, amelyet az adott budapesti térkompozíció (értsd: az Andrássy út) eredendően magában hordoz. Ugyanakkor a Hősök terén, a magyar történelmi pantheon előtt gyülekező ellentüntetők kétszínű lobogói és egyenruhái szinte mágikus díszletet kaptak. Ezt a képet árnyalják tovább a 2008 óta a rendezvény útvonala mentén felállításra kerülő kordonok, amelyek biztonságtechnikai funkcióját e cikk nem értékelheti, az azonban a közterületek elfoglalásának, használatának szemantikai aspektusából világos, hogy a kordon korlátozott térhasználatot generál: a menet hermetikus szeparációban vonul, elhagyni azt út közben nem lehet, amiként hozzá csatlakozni sem. Ezzel egyfajta „város a városban” helyzet jön létre.
A Budapest Pride Felvonulások útvonalával kapcsolatban leszögezhető: az Andrássy út jelentős szakaszának érintése, így a korai menetek zegzugos-kanyargós nyomvonalával szemben megjelenő egyenes, távolról belátható, nyílt útszakasz, egyszersmind a főváros főutcájának használata fordulópont volt a rendezvény szempontjából. A felvonulók maguk is láthatják a menet „tömegét”, belátható a kamionokkal és támogatói járművekkel, transzparensekkel stb. tarkított embertömeg, amely egészen más észlelői helyzetet generál, mint egy girbegurba útvonal esetén. A 2014-es útvonalban mindkét résztvevői/befogadói élmény megjelent, hiszen mind az Andrássy út előtti (Alkotmány utca – Bajcsy-Zsilinszky út – Nagymező utca), mind az azutáni, Rippl-Rónai utcai kitérő szűkebb, kevésbé beláthatható menetet eredményez az Andrássy úti főszakasszal szemben.
*
A bevezetőben tett ígérethez hűen nem értékeltem az aktuális véleményeket a Budapest Pride Felvonulás és az UNESCO által védetté nyilvánított Andrássy út – Hősök tere összeférhetetlenségével kapcsolatban. Kommentár nélkül, gondolatkísérletként álljon csupán itt néhány olyan Pride Felvonulás példája a világból, amelyek kiemelt kulturális jelentőségű és/vagy UNESCO által a Világörökség részének nyilvánított területen zajlanak rendszeresen. Az évről évre más-más európai helyszínen megvalósuló Europride 1997-ben Párizsban került megrendezésre, ennek során 300 000 ember vonult a Bastille elé. Ehhez hasonlítható a 2012-es Berlin Pride, amelynek csúcspontjaként 500 000 ember gyűlt össze a Brandenburgi Kapunál rendezett finálén. A Tel-Aviv Pride útvonala ugyan kisebb-nagyobb mértékben változik az évek során, nem egy alkalommal haladt azonban a 2003-ban a Világörökség részeként bejegyzett White City városrészen belül. Az Amsterdam Pride Canal Parade hagyományosan UNESCO által védett csatornákon zajlik, Bécsben és Prágában pedig Pride Village települ a történelmi városrészek jeles területeire (a Rathausplatz és a Károly-híd környékére).
A fotókat készítette és rendelkezésünkre bocsájtotta Kapus Erika