Kategória 360°

2014. március 11. Jó volt. A primer, személyes Petri-élménytől, az underground zenei vonatkozásoktól (Örökhétfő és Nirvánia, a heterotopikus szerkesztettségű nem-hely; idegenség mint önmetafora és az URH együttes; az Andrzej és Wanda és a Kontroll Csoport Gdansk című száma, …stb.), a politikai és művészeti avantgarde különbségén, az első közelítésben szubkultúra költőjeként tételezhető Petrin, az ambicionált ideologikus megszólaláson, az Adorno-i autonomista nézeten, a fiatal Lukács reneszánszán, a tanítványok és az óvodisták szembekerülésén, a poete maudit, az „átkozott költő” baudelaire-i örökségén, az erős Wittgenstein-hatáson — a Petri által ’84-ben tervezett wittgensteiniánus líraesztétikán —, a költőt övező mítoszon, a Schubert-dalokon, az önkommentárokon, a Király Béla-anekdotán (Király Béla és Petri, Upstate New York: tábornok és költő, Bem apó és Petőfi paródiája), a Hölderlin+Beckett-zanzán, a tragikus szemlélet kérdésén és ironikus aspektusán, az ellenzékiség elvett kedvenc játékán, a karnevál-elmélet kultúrkritikai értelmű kiszélesítésén, a groteszk test politikáján, az öregedés tematizálásán át a gusztustalanságok mint kritikai terminusok meghatározásáig, vagy éppen a Petri-vers imitálhatóságának problémájáig sok mindenről esett szó.