Medvész a Műúton — új rovat a Műút portálon
Új rovat indul portálunkon: a továbbiakban András László medvészeti megfigyeléseit közöljük minden kedden
Új rovat indul portálunkon: a továbbiakban András László medvészeti megfigyeléseit közöljük minden kedden
A Miskolci Nemzeti Színház Határtalan Napok nevű háromnapos fesztiváljának célja, hogy bemutassa három határon túli magyar város alkotóit, előadóit a színházon, a zenén és az irodalmon keresztül. Az első Határtalan Napokon Kassa, Marosvásárhely és Szabadka volt a vendég, idén Beregszász, Komárom és Nagyvárad színházi előadásai, költői, írói mutatkoznak be a miskolci közönség előtt.
A K.O.M.P. (Kreatív oktatási-művészeti projekt) zárórendezvényét 2014. március 28-án (pénteken) 17 órától a Helynekemben (3525 Miskolc, Széchenyi I. u. 30.) rendezik meg.
Definíciók elemzésével kezdi a szerzők invitálását az Átjáró folyóirat szerkesztősége a következő lapszámhoz. Céljuk egy olyan jellegű keret kijelölése, amely szilárd ráma helyett valamiféle elasztikus, majdhogynem a végtelenségig tágítható „kisgömböcként” öleli fel az aktuális téma tartalmi elemeit.
Kabai Zoltán Hova | Tovább című, a Dűlő 2014010-es számaként megjelent verseskötetét Bujdos Attila szerkesztőkollégánk mutatja be 2014. március 24-én (hétfőn) 17 órától a Móra Ferenc Könyvtárban (3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2.).
Március 21-én (pénteken) este 8-tól a Cirko-Gejzirben Börcsök Enikő és Ujj Zsuzsi beszélget.
2014. március 24-én (hétfőn) 19 órától a Rohamban (1074 Budapest, Dohány u. 22–24.) mutatjuk be lapunk legutóbbi, 2014043-as számát.
2014. március 11. Jó volt. A primer, személyes Petri-élménytől, az underground zenei vonatkozásoktól (Örökhétfő és Nirvánia, a heterotopikus szerkesztettségű nem-hely; idegenség mint önmetafora és az URH együttes; az Andrzej és Wanda és a Kontroll Csoport Gdansk című száma, …stb.), a politikai és művészeti avantgarde különbségén, az első közelítésben szubkultúra költőjeként tételezhető Petrin, az ambicionált ideologikus megszólaláson, az Adorno-i autonomista nézeten, a fiatal Lukács reneszánszán, a tanítványok és az óvodisták szembekerülésén, a poete maudit, az „átkozott költő” baudelaire-i örökségén, az erős Wittgenstein-hatáson — a Petri által ’84-ben tervezett wittgensteiniánus líraesztétikán —, a költőt övező mítoszon, a Schubert-dalokon, az önkommentárokon, a Király Béla-anekdotán (Király Béla és Petri, Upstate New York: tábornok és költő, Bem apó és Petőfi paródiája), a Hölderlin+Beckett-zanzán, a tragikus szemlélet kérdésén és ironikus aspektusán, az ellenzékiség elvett kedvenc játékán, a karnevál-elmélet kultúrkritikai értelmű kiszélesítésén, a groteszk test politikáján, az öregedés tematizálásán át a gusztustalanságok mint kritikai terminusok meghatározásáig, vagy éppen a Petri-vers imitálhatóságának problémájáig sok mindenről esett szó.
2014. március 11-én (kedden) Petri Györgyre emlékeznek a Grand Caféban
A Műút 2014043-as száma kortárs norvég rövidpróza-összeállításának bemutatója a Norvég Filmfesztiválon.