Definíciók elemzésével kezdi a szerzők invitálását az Átjáró folyóirat szerkesztősége a következő lapszámhoz. Céljuk egy olyan jellegű keret kijelölése, amely szilárd ráma helyett valamiféle elasztikus, majdhogynem a végtelenségig tágítható „kisgömböcként” öleli fel az aktuális téma tartalmi elemeit.
A Magyar Nagylexikon XIV. (szerk.: Glatz Ferenc és mások, Budapest, 2002, 543) szikár szócikke szerint egyfelől a „park: nagy kiterjedésű, növényekkel változatosan betelepített, több funkciót szolgáló terület. Lényege a növényegyüttesekből formált szabadtér-struktúra, az egymáshoz kapcsolódó, felülről nyitott kerti terek rendszerének kialakítása. A park különböző rendeltetésű kertek együttese. Tájépítészeti alkotás, növény–tér-kompozíció, amelynek kialakítása építészeti, ökológiai, növényalkalmazási szempontok szerint történik, esztétikai értéke legalább olyan jelentős, mint a használhatósága.”
Az Átjáró folyóirat — önként vállalt küldetésének szellemében — ugyanúgy kíváncsi az egyéni élményre, privát érzékelésre, a hétköznapok szemmagasságára, mint a tudományos kézikönyvek egzakt meghatározásaira, ezért az olyan városi területek és létesítmények is érdekelnek bennünket, melyek nem felelnének meg az idézett és idézendő definíciók összes kritériumának, a helyi hagyomány és közvélemény mégis parkként vagy zöldövezetként azonosítja mindazokat. A szakirodalom — funkció, kiterjedés, a növényzet jellege alapján — konkrétan megkülönbözteti a városi környezet különféle összetevőit, a felületek használói mégis megengedhetik maguknak mondjuk azt, hogy a közkertet ligetnek, a parkot térnek nevezzék. Érdekes a keletkezéstörténet, a jelen, virágzás vagy pusztulás, fenntarthatóság, fejlesztési tervek és még sorolhatnánk. Egyetlen pergola, vurstli, sétány, csónakázótó, szökőkút, cserjés vagy díszkert sorsa ugyanolyan tanulságos lehet, mint a több hektárra terjedő klasszikus közcélú park kerek egész története. A védett kertépítészeti műemlékekhez hasonlóan strandfürdők, vidámparkok, játszóterek, állatkertek is szerepelhetnek az elemzett városi zöldfelületek sorában.
Parkok, zöldövezetek — első ránézésre önkényesnek tűnhet a párosítás, a szakirodalom viszont a közparkok altípusaként azonosítja a lakóterületi parkokat, vagyis a lakótelepeket övező parkosított tereket, zöldfelületeket. Szőlőshegyeket, ligetes lankákat elfoglaló panellakótelepek ugyanúgy, mint az elit kertvárosi utcák vagy a nagyobb település által közigazgatásilag bekebelezett üdülők, hétvégi házas külterületek is tekinthetők zöldövezeteknek, és mindezek érdekelik is a szerkesztőket! A rend kedvéért idézik a lexikon szócikkét, miszerint „zöldövezet: a település olyan lakóterülete, ahol nagy tömegű növényzettel fedett zöldfelület van, ezért helyi klímája előnyös, és területén a városi környezet kedvezőtlen hatásai kevésbé érvényesülnek. A növénytömeg és a zöldfelület magas arányát a terület telekalakítási és beépítési módja határozza meg. A zöldövezet hátránya, hogy koncentrált, központi városi funkciók a területén nem találhatók.” (Magyar Nagylexikon XVIII., szerk.: Vizi E. Szilveszter és mások, Budapest, 2004, 876). Földrajzi tekintetben hazai és külföldi példák egyaránt fontosak lehetnek, a Hyde Parktól Sóstófürdőig, Beverly Hillstől Lyukóbányáig bármely terület tanulmány- vagy esszészintű bemutatását örömmel fogadják.
Illusztrációkkal ellátott kéziratokat várnak, melyek részletezik például a fent körvonalazott városképi összetevők:
— történeti, antropológiai, városszociológiai, építészettörténeti elemzését;
— aktuális megítéltségét, helyét a „mentális térképeken”;
— a város szerkezetében betöltött funkcióját, társadalmi szerepét;
— képzőművészeti, vizuális megjelenítését az olajfestményektől a képeslapokon keresztül napjaink rajzfilm- és képregénykultúrájáig (lásd például J. G. Quintel: Parkműsor [Regular Show], amerikai rajzfilmsorozat, Cartoon Network Studios, 2010–2013);
— emlékezetét, szépirodalmi, színház- és filmtörténeti összefüggéseit;
— a város fenntartható fejlődésében betöltött szerepét;
— jövőjével kapcsolatos elképzeléseket, terveket.
A téma vitathatatlanul „örökzöld”, az építészektől az antropológusokig, költőktől a grafikusokig, történészektől az urbanistákig, parkőröktől a házfelügyelőkig, dísznövénykertészektől a lépcsőházi közös képviselőkig bárki érintve érezheti magát, ezért a szerkesztők nagyon bíznak abban, hogy a beérkező kéziratok sokszínűsége és bősége alapján mindenki az őszi kertekre asszociálhat (lásd Otar Joszeliani: Jardins en automne [Őszi kertek], francia–olasz–orosz filmszatíra, 2006).
A kéziratokat 2014. május 31-ig várják az atjaro.info@gmail.com címre.