A jórészt a Műút Szöveggyár-tábor résztvevőiből összeállt Gömbhalmaz csoport immár második önálló estjét rendezi meg 2014. április 10-én (csütörtökön) 19 órától a Rohamban (1074 Budapest, Dohány u. 22–24.).
Új rovat indul portálunkon: a továbbiakban András László medvészeti megfigyeléseit közöljük minden kedden
A Miskolci Nemzeti Színház Határtalan Napok nevű háromnapos fesztiváljának célja, hogy bemutassa három határon túli magyar város alkotóit, előadóit a színházon, a zenén és az irodalmon keresztül. Az első Határtalan Napokon Kassa, Marosvásárhely és Szabadka volt a vendég, idén Beregszász, Komárom és Nagyvárad színházi előadásai, költői, írói mutatkoznak be a miskolci közönség előtt.
A K.O.M.P. (Kreatív oktatási-művészeti projekt) zárórendezvényét 2014. március 28-án (pénteken) 17 órától a Helynekemben (3525 Miskolc, Széchenyi I. u. 30.) rendezik meg.
Definíciók elemzésével kezdi a szerzők invitálását az Átjáró folyóirat szerkesztősége a következő lapszámhoz. Céljuk egy olyan jellegű keret kijelölése, amely szilárd ráma helyett valamiféle elasztikus, majdhogynem a végtelenségig tágítható „kisgömböcként” öleli fel az aktuális téma tartalmi elemeit.
Kabai Zoltán Hova | Tovább című, a Dűlő 2014010-es számaként megjelent verseskötetét Bujdos Attila szerkesztőkollégánk mutatja be 2014. március 24-én (hétfőn) 17 órától a Móra Ferenc Könyvtárban (3524 Miskolc, Klapka Gy. u. 2.).
Március 21-én (pénteken) este 8-tól a Cirko-Gejzirben Börcsök Enikő és Ujj Zsuzsi beszélget.
2014. március 24-én (hétfőn) 19 órától a Rohamban (1074 Budapest, Dohány u. 22–24.) mutatjuk be lapunk legutóbbi, 2014043-as számát.
2014. március 11-én (kedden) Petri Györgyre emlékeznek a Grand Caféban
A Műút 2014043-as száma kortárs norvég rövidpróza-összeállításának bemutatója a Norvég Filmfesztiválon.