Napok óta az erdőn jár az eszem. Meg a Doppleren. Hogy mennyire igaza volt, és hogy hogy irigylem. Persze kellett hozzá egy esés, nem önszántából vonult ki, de ha már ott volt, maradt. Én nagyjából fejbeverés nélkül is tudom, hogy az erdő az egyetlen hely, ahol most szívesen ellennék. Nem, félreértesz, nem szombat délelőtti mászkálás a gyerekekkel, nem is ábrándozásra lopott félóra, még csak nem is edzés, szlalom a fák között. Rendes, alapos száműzetés.
Az a hír járja, hogy Popova bírónő, na de hagyjuk. Ezt így nem lehet belemondani a világba, mert nyakára hág az igazságszolgáltatás, még utoléri azt a feddhetetlen bírónőcskét, és akkor Popova szorul. Dehogy húzom rá a vizes lepedőt, hát szorulhatott ő másképpen is, mint kellemesen. Másként, mint amire bizonyos vádlottak, ők direkt kérték, kerülnének hozzá tárgyalásra, rákívánkoztak, de nagyon. Férfiak súgták egymásnak, nemhogy előzetesben, hanem már azok között is, akik szabadon flangáltak, hogy bizony szorul, csak az a kérdés, hogyan és mikor a Popova.
A smároló gyilkos unatkozik, micsoda cím, el voltam ragadtatva. Amikor olvastam, szinte semmit nem tudtam Hazairól, csak ezt a gyilkost. Aztán bemutatták, babzsákon ült, inkább feküdt, félkönyékre emelkedett, hogy kezet foghassunk, és rögtön visszadőlt. Nézett tovább fölfelé a plafonon túl. Lányosan szelíd kék szeme volt, folyton igazított a haján, betűri a füle mögé, kisöpri a szeméből, előre húzza. Hallgat, néha becsukja a szemét, valaki felolvas, Műhely kör, mindenki sorban, mindenkinek azt mondja, jó lesz, ebben van valami, mosolyog, és babrálni kezd egy hajszállal. Nekem meg eszembe jut a gyilkosból egy mondat, tessék, itt van élőben, én pedig még a befejezetlen vagy elrontott műveknek is tudok örülni, ha van bennük egy pici olyasmi, ami nincs másutt.
Emlékezés Hazai Attilára.
Velem kezdődik, mint minden április négy. Ne nézzél, ez így természetes. Ha már nincsenek zászlók meg szóljon az ének, felszabadulva zengje a nép, akkor kell valami pluszban a születésnapomra. Nem az ajándék számít, csinnadratta nélkül semmi az egész.
Nőtérfél című tárcarovatunk nyitódarabja.