Nepomuki Szent János a faluszélen állt. Oldalra billentette fejét, csípőjét másfelé. Volt ebben a mozdulatban valami oda nem illően kacér. Kacér és mégis óvatos, ilyenek a bájolgó, szende fiatalasszonyok. Akár egy szoknya, lebben az alba a vádlija körül. Gyöngéd tekintettel öleli a keresztet, mint egy kisbabát. Mintha épp saját egyszülött fiát.
Úgy eléggé illik hozzám ez a név. Gyapjas is meg Betonka egyszerre. Gyapjú alatt a puhát értem, az egészen lágyat, kellemest. Amibe jó belefúrnia magát az embernek. A beton meg, hát az olyan beton. Bele lehet ütközni, aztán fáj. Lehorzsolódik tőle a térded. Nem, nem feltétlen attól horzsolódik le. Mikor megláttam a srácot a Tiszán, nem értettem, mit csinált vele a barátnőm, megverte? Csak aztán mondta el, hogy kösz a kéglit, de az a kurva kopott torontáli feltörte. Tomika térde tiszta seb volt, ugrott nekik a vízben cicázás aznap délelőttre. Nem vettem magamra a szőnyeg-ügyet, minek pont a földön csinálták, volt pedig stíluskavalkád, festett nyoszolyától a vendégszivacsig bármi.
Üvölt a gyerek, támadjál, menj már előre, ne szarakodj! Ez egy ilyen Alexis, rohan, megy előre, gyors, mint az állat, és persze zsenge, alig huszonhat. Te kicsit több vagy, és sokkal lassabb. Hiába jössz itt maratonnal, használhatatlanná nyúlt a reakcióidőd. Lemaradtál, mint a borravaló, jó Beaujolais-re való, drága Alexis. Pedig oly édes ötlet volt, hogy menjek veled. A tiltott zónádon túl rendre elálmosodom, ez mentett meg, hogy rávágjam, oké, megoldom, lelépek négy napra itthonról. Átaludtam a veszélytelen hajnalt, a reggel rizikós megint, akar a fene bajt okozni annak, aki ilyen angyal velem.
Rajtam ne kérjenek számon semmit. Ne várják, hogy egyszer csak jelentkezem, nincs barátom, apám, gyerek, vége. Megszűntem létezni a szeretőknek. Ülök a pulpituson, ahová feltessékeltek, és próbálom kitalálni, hova alakul ez az új élet. Az Árvácskára annyiban hasonlítok, hogy a szememben egyszerre van remény és félelem. Humphrey, így hívják mellettem a fickót, mert sajnos olyan nincs, hogy egy szituban egyedül vagyunk, mindig van hozzánk hasonló. Pedig most tényleg azt szerettem volna, ha csak rám figyelnek.
Írjál forgatókönyvet, a címe legyen YesMan vagy YesYou, mindenesetre egy igenre szükség van a címben. Az egész szóljon arról, hogy bármire igent mondj, amikor nemet mondanál rutinból. Néha nem is mondani kell, inkább ordítani állva, egymás vállán át, gyakorolni közös ordításokon, van benne valami szektás.
Csak ültek azok a drága moszkvaiak csokorban. Meleg volt, és izgultak. Szedegették szoknyájukról a szöszöket, volt, aki terítőt csipkedett. Az egyetlen férfi a fogát piszkálta, rohangált a nyelve az arcában. Ruhazsebkendőt vettek elő, széthajtogatták, és elrejtőztek benne. Nagy, vörös foltok nőttek a szőke nők nyakán.
Ma (szeptember 5., csütörtök, Lőrinc, Viktor) azt gondolom erről a teljesen átlagosnak ígérkező napról (szeptember 26., csütörtök, Jusztina), hogy valami egészen rendkívüli fog történni. Semmi sem utalt rá eddig, most viszont léket üt a rendszerbe. Megérzésnek sok, jóslatnak kevés, az egészen rendkívüli is lehet, hogy túllő a célon.
Szombaton úgy kék az ég és zöldek a fák, ahogy itt kell. A tisztáson pokrócot dobok a vadvirágokra Kemény István mögé, ez a szeminárium. Dékány Dávidot hallgatok, egy macska pillangót pofoz, Szofja Tolsztaján írom a jegyzetem. Harangozás után elirigylik a három vegarudam. Rá fagylalt a templom tövében, amarettós mokka, ez az egyik a hatból, amit megettem. Mások szerint tizenkettő volt az, mert itt az egy az majdnem kettő. Az olaszrizlingből tavaly kiégette a savat a nap. Zöld hasas helyett marad a szimpla üveg, leértékelt kétezertízes, az legalább karcol.
A hátadra állok, majd óvatos leszek, kilépek a cipőmből, te meg húzd fel az ingedet. Figyeltelek, hosszú volt a temetés, előrehajoltál, amikor volt egy kis szél, hogy beléd bújjon, érjen a testedhez. Lobogott a vasalt, fehér ing körülötted. Nyirkos a talpam, csúszik a hátadon, támaszkodj jól a térdeden, ne mozdulj meg.
A málna adja az ívet, ívét az ilyesmi beszélgetésnek. Mindenki úgy ette, kivétel nincsen, azt mindenki úgy eszi egy időben, félig megpakolt műanyagpohár, másik fele cukor, ez a helyes arány. Nem veszünk össze, por vagy kristály, a vége sűrű massza lesz, arra fut ki az egész. Rögtön utána, a nagy ragadásra muszáj a paradicsomos kenyér, el is felejtetted, milyen, semmi más, mint kenyér, vaj, paradicsomkarika, durva szemcsés kősó a tetején.
