Az a hír járja, hogy Popova bírónő, na de hagyjuk. Ezt így nem lehet belemondani a világba, mert nyakára hág az igazságszolgáltatás, még utoléri azt a feddhetetlen bírónőcskét, és akkor Popova szorul. Dehogy húzom rá a vizes lepedőt, hát szorulhatott ő másképpen is, mint kellemesen. Másként, mint amire bizonyos vádlottak, ők direkt kérték, kerülnének hozzá tárgyalásra, rákívánkoztak, de nagyon. Férfiak súgták egymásnak, nemhogy előzetesben, hanem már azok között is, akik szabadon flangáltak, hogy bizony szorul, csak az a kérdés, hogyan és mikor a Popova.
Melyik szakban, úgy értem. Kihallgatás után közvetlenül, vagy még előtte, két vádlott között. Vagy amikor már megvan minden vallomás, esetleg ítélethirdetés után, senki se tudta, mikor, a bírónőt nem lehetett kiszámítani. A jegyzők szerint az esés előtt nem csinált ilyesmit. Nem egyszerű esés volt az, hanem zuhanás. Popovának nagy kertje van. Szeret ültetni. Főként krumplit, vetőburgonya, így hívja, de a babbal is örömest elbíbelődik. Mindenféle bab, mariska meg óriás paszuly. A mungó kidöglött, nem ide való. Zsákokért a padlásra kell fölmászni, régi jutazsákok, nem amolyan semmirevaló műanyagháló.
Egyszerűen kitört egy lépcsőfok, és a bírónő leesett, beszélték az ügyvédek, míg vártak, néha túl sokat kell várni a folyosón. De azt nem tudhatta senki, egyedül Popova, az se tudás volt, mint inkább gyanú, hogy azt a fokot valaki elfűrészelte. Most a zuhanás a fontos, hogy úgy érkezett le a jó magasból, széjjeltett lábbal, rá a darálóra a lábaközével. Igaz, hogy útközben a bokáját is megcsapta valami, kapott rá neoprén csizmát rögzítésnek, mert letört belőle egy csontdarab, hónapokba telhet, amíg felszívódik. Fel tud szívódni, vagy lekerekednek az élei, ledörzsölik az inak, simán nincs vele probléma.
Vigyázva lépett a páternoszterbe, negyediken a sártörlőre, be a szobájába, amikor már ment neki rendesen a járás. Minden ugyanúgy volt, mint azelőtt, hétfő, jöttek az akták, semmi akció, csak a kurrenciázás bent az irodában. Keddre esett a zuhanás óta az első vádlott. Megállt Popova bírónő előtt, harmincas csaló, nézett bele Popova szemébe, az meg érezni kezdte ettől a nézéstől az ütés helyét, ahol a fém eltalálta. Annyira érezni, hogy megkérte szépen a gyorsíró kisasszonyt, menne ki pár percre a tárgyalóteremből, jegyzőkönyvön kívül akar kérdezni a vádlottól, majd később lediktálja, ha érdekes.
Állítólag hangokat nem lehet hallani, Annika például végigvárta az egyiket, odahajolt egészen közel, de csak a kulcslyuk szuszogott a fülébe, más nem. Csukva van az ajtó húsz-huszonöt percig, nincs túlzásba víve, annyi, mint egy tanácskozás. A felállás, az van másként, mert pont nem az van bent, akivel tanácskozni szokás. Rászokott a bírónő a vádlottakra, szorul a jó értelemben véve, ezzel nem mondok el semmit, ne is, mert isten ments’ igazságszolgáltatás, pláne ha nem vagy bűnözőalkat. Márpedig Popova bírónőségének az a lényege, hogy ilyesféle ügyekbe nem bukik bele, és megmarad neki a tiszta erkölcsije.