Tatár Sándor ’Magához Találj bár pazar rímeket, mást ez mért érdekelne?? Gyógyítja tán, ha szívbeteg?! — Mint Onán, élvezel te. Szél fújja el majd híredet; hunyorogsz szédelegve. Hogy fitt vagy még, csak mímeled — korhadsz, mint vén dereglye. Nyersebb volt…
Tatár Sándor versei a legutóbbi Műútból
Hej, csodaország, örvendj, hogy itt élsz
Már mért is csengne úgy ez most, mint élc?!
Van szilvapárlat, van aranyalma
Mit kormánypárt ad — érte Hozsanna!
Télapó itt van, bíbor az orra;
Prédára mozdul, cimboraszóra.
Hogy megtarthatnék bármit is; na azt (pedig
jó lenne egy s mást) nem hiszem.
S hogy politikai sarzsit viselők elűzik valaha
rosszkedvünk leginkább általuk ránk hozott telét,
azt már nagyon-nagyon rég nem hiszem.
(ha nem hangzana ellenőrizhetetlen dicsekvésnek,
hozzátenném bizonnyal: Nem tudom, hittem-e valaha.)
Bágyadt a délutáni nap. Gyógyszer-
s hypószag. Az infúzió
apatikusan csöpög.
„Ne ezt az adót, keress másikat!”
Fél-rejtve ágytál, sárgult műanyag.
Úgy múlik az idő, hogy nem telik.
Nagysám, ne hagyjon itt; itt lelegelnek csorda-népek!
Óh, hadd kísérjem el, ha aerobikra megy.
Hadd szolgáljam, miként költőt ceruzahegy;
Másként megfúlok itt, s a szemem borba réved…