Koncert

Péntek este, szűk pinceklub, este tíz óra. Legszívesebben nem jöttem volna, nem akarok szórakozni, fáradt vagyok, hazamennék, befordulnék a fal felé, nem gondolnék semmire, csak arra, hogy egyszer vége. Nem elméletileg, hanem hamar, nagyon hamar. Nincs erőm elmagyarázni, miért nem bírok lejönni, inkább lejövök. A csapat már vár, szuper helyet foglalnak nekem, innen jól látok. Nézem a fiatal testeket, ráznak, rázzák magukat, dörgölőznek, ölelkeznek, sok lány, a tömegben egy-egy fiú.

Péntek este, szűk pinceklub, este tíz óra. Legszívesebben nem jöttem volna, nem akarok szórakozni, fáradt vagyok, hazamennék, befordulnék a fal felé, nem gondolnék semmire, csak arra, hogy egyszer vége. Nem elméletileg, hanem hamar, nagyon hamar. Nincs erőm elmagyarázni, miért nem bírok lejönni, inkább lejövök. A csapat már vár, szuper helyet foglalnak nekem, innen jól látok. Nézem a fiatal testeket, ráznak, rázzák magukat, dörgölőznek, ölelkeznek, sok lány, a tömegben egy-egy fiú. A színpadról lufik érkeznek, boldogan ütögetik vissza, lehetőleg a frontembert célozva. A srác nyomja a szöveget, nem srác, férfi, felnőtt férfi, úgy csinál, mintha nem látná a termékenységi táncot lejtő kislányokat maga előtt. Vagy úgy csinál, mindha mindegyiknek külön-külön énekelne, profi színész. Jó humora van. Jó hangja van. Főleg öreg és nyálas slágereket játszanak, zámbó jimmy és cserháti is előjön, szécsi pál, ezt sem gondoltam volna, hogy erre hetven alatt van, aki beindul. Beindulnak, jó a zene, feljavították. A srác, nekem most már így marad, dögös. Fekete, egyenes haja a homlokára tapad oldalról, leveszi a zakóját, így még szexibb.

 

 

Iszom egy viszkit, kezdek levegőt kapni. A lábamban a fájdalom enyhül valamit, alig lüktet a rászorult cipőben. Játsszák a Hey Joe-t, a srác prózában nyomja, mintha riporter lenne, hé, József, kezében a fegyverrel, mondja, hova megy, kérdezi a közben rasztasapkába öltözött gitárost, ő a József, megöltem a nőőőt, ordítja, baromi jó hangja van. Több percre el tudok vonatkoztatni az állapotomtól. Elkezdem egyenként gusztálni a csajokat. Középen pörög egy magas, miniszoknyás lány, csinos kis ruci, magassarkú, fűzős, világosbarna nubuk bokacsizma a lábán. Mellette a másik colos, neki magassarkú sem kell, csinosabb, de nem feltűnősködik. Botsáska, cinkapanna. Mellettem egy kockásinges-farmeros, mintha a 70-es évekből lépett volna ki, szerényen szorongatja a sörét, időnként dobhártyarepesztő nagyokat sikolt. Befurakszik középre csíkos ruhácskában egy kis bögyös-faros, mindene megvan, rázza is, régen az ilyet hívták a fiúk faszpörgettyűnek. A másik oldalon negyven körüli nők, elegáns blézerekben jöttek, sminkeltek, készültek a péntek esti programra. Diszkréten táncolnak egymással. Később szem elől tévesztem őket, sűrűsödik a tömeg.

Beesik két fiú, a lányok sikoltoznak, ölelik, csókolják őket. Színészpalánták lehetnek, jól bírják a népszerűséget. Az egyik pánpéteres, göndör, fekete haja kisgyerekarcot keretez, a magas miniszoknyás lehajol, hogy szájon csókolja. Lehet baráti csók, nem tudom, hogy megy ez manapság. A másik már szinte férfi, magas, szőke, elegáns arcélű, visszafogottabb, na ezt hazavinném szívesen. Annak idején hazavittem volna.

Kérek még egy viszkit, a hátamban enyhül a szúrás, a bal karom sem zsibbad már annyira egyértelműen. Régi időkre gondolok, rámtör a nosztalgia, ezt kellene mondanom, hazudnék, az irigység tör rám. Nem akartam volna így megöregedni. Szeretnék én pörögni ott középen, nekem sokkal jobb lábam volt, tudtam, mit húzzak rá, magassarkúban jártam, nem ilyen trampli vacakokban. Rosszindulatú vagyok. Az utolsó számra azért is felállok, add már, uram, az esőt, éneklem, táncolok. Táncolok, ha a fene fenét eszik is.

Vége a koncertnek, egy gyors ital, indulás haza, a lányom felsegít, nehezen járok. Még elmegyünk pisilni, a fülke szűk, kicsit nyitva hagyom az ajtót, hogy jobban elférjek. Mindig utáltam a nőket, akik ezt csinálják.

Harmadik figyelmeztetés. Ez az együttes neve.