Hatalmas tömeg van a Véndiákban, éjfél elmúlt, a táncparketten úgy összeszorulunk, hogy a mögöttem álló férfi teste jobban hozzámsimul, mint a partneremé. Nem látom, nem vagyok kiváncsi rá, jó érzés két férfi között beszorulva táncolni. Az egész tömeg egyszerre mozdul, a hátam mögött talán már nem is ugyanaz a férfi, mintha magasabb lenne, hátrafelé ráhajtom a fejem a hátára. Izzad, mint a többiek, nehéz, keleties illata van. Hátrábblépek, ő is, összetapadunk, indiertunájt, tékmájbreszövéj. Szünet, Lajost nézem, zseniális pultos, mindenkit ismer, az elsőre betévedt ír turistáról is tudja, mit iszik. Én kábé a hetedik tomkollinszot kortyolom, fél három van, a nehézillatú sehol, ma egyedül megyek haza. Kint hűvös az idő, vékony selyemruhában vagyok, egy hivatalos fogadásról menekültem ide. Hosszú sor vár taxira, toporgok, fázom. Fiatalember lép mellém, nem ismersz meg, kérdi, nem, mondom, és nincs is kedvem ismerkedni. Ismerjük egymást, mondja, te vagy a nő a Bartók Béla útról, a harmadikról, ahol nincs lift. A szekszárdi vörösbort szereted, néha sört, csokit, kaját sosem veszel. Megnézem magamnak, hol volt eddig ez a fiú, jóképű, huszonéves. A kapu melletti éjjel-nappaliban dolgoztunk, mondja, én és a barátom. Várták, mikor érek haza, fogadásokat kötöttek. Kettő, fél három, majdnem minden este. Tele voltam pénzzel, ötszázas jattot adtam, ha felhozta valamelyikük a szatyromat. Nem emlékszem, de tetszik a fiú, a másik is, aki közben odajön, itt a taxi, menjünk, hazaviszünk. Mindhárman a hátsó ülésre ülünk, én középre. A másik szelíd mosolyú, szép fiú. Bajnokom, mondja a barátjának, később kiderül, Győző. Útközben elmesélik, ha nem volt vevő a boltban, rólam beszélgettek, hogy biztosan jó vagyok az ágyban, mert az ilyen vastag száj, az valami.
A férjem barátja csapja nekem a szelet, udvarol, nyomul. Egyik este nekem támad, azt mondja, eddig nem is tudta, hogy ilyen vastag az alsóajkam. Ez becsapás, nem is vagyok olyan jó nő, csak a rúzzsal csalok. Igaza van, tényleg keskenyebbre festem az alsóajkamat. Dühöng, akkor lát először smink nélkül. Nem értem, mi köze van hozzá. Nem értem, még csak húszéves vagyok.
Az éjjel-nappali gyerekkoromban hentesüzlet volt, itt szövődött az első szerelmem. Misi, a hentes a felvágottaspultban áll, jóképű, magas, huszonhat éves, én négy. A nagymamámmal szinte minden nap meglátogatjuk, parizert veszünk háromhatvanért, tíz dekát, betesszük a kosárkámba. Én fizetek, kacsintós pénztárcám van, abból számolom ki a pénzt. Néha lecsókolbászt veszünk, azt nem szeretem, nagy zsíros bögök vannak benne, de csak kettőnyolcvan. A lecsóba jó. Én még sosem kóstoltam, tele van zöldséggel, nem szeretem.
Misi egyszer behívott a pult mögé, hogy adjak puszit. Nagyon szégyelltem magam, nem is akartam menni, de aztán azt gondoltam, hogy talán nem szabad nekik kijönni. Bementem, szerettem volna tudni, milyen belülről a pult, de nem tudtam megfigyelni, vagy nem emlékszem. A puszira sem, csak hogy nagyon ver a szívem. Húsvétkor tüszős mandulagyulladásom volt, nem mehettem le a boltba. A Horváth doktor bácsi egy kanál hátsó felével nyomkodta ki a tüszőket a mandulámon. Húsvét hétfőre kicsit jobban lettem, nagyanyám a nappaliban ágyazott, szép hálóinget kaptam, és a nagy bumszli kötés helyett saját selyemsálját masnizta a nyakamba. Minden készen volt a rokonok fogadására, pogácsa, aprósütemény. Reggel kilencre el kell készülni, apám már elindult locsolni, anyám és a nagyi ünneplőruhában kényelmetlenkedik az ebédlőasztal mellett. Végre megszólal a csengő. A locsolómat először nem is ismerem meg a nagy, fehér, kicsit véres kötény nélkül, öltönyben. Egy szál fehér szegfűt hoz, verset mond, meglocsol, elfogad egy pohár bort, pogácsát eszik. Morzsa rezeg a bajuszán.