Ingyenes hangmester-képzés (OKJ) indul szeptembertől Budapesten

Az iskola szakmai vezetője ettől az évtől kezdődően Czutor Zoltán, a Belmondo és a Nyers korábbi frontembere, oktatói — többek között — Diaz (Majka, Hősök, Halott Pénz), Prieger Zsolt (Anima Sound System), Pignon (Carbonfools), Csigó Tamás (Beat Dis). A szakmai oktatás legmagasabb színvonalát a HANOSZ — Hangszeresek Országos Szövetsége biztosítja, az iskola menedzselését a ZIRODA Art | Media Management végzi.

Évek óta dinamikusan nő a hangmester-képzéssel kapcsolatos érdeklődés, ami nem csoda, hiszen napról napra nő azoknak a munkahelyeknek a száma is, ahol szükség van jól képzett, szakmailag felkészült hangmesterekre. A hangmester szakma hivatalos elismerését jelzi, hogy manapság már jogszabály írja elő azt is, hogy az önkormányzatok csak hangmesteri végzettséggel rendelkező szakembereket alkalmazhatnak a vonatkozó területeken. Jelentős, folyamatosan bővülő igény mutatkozik a hangmesterek iránt a színházak, koncert- és előadótermek, televíziók, szórakozóhelyek, zenekarok és természetesen a fesztiválok részéről is.

Az 1998 óta működő Szent György Média és Informatikai Szakközépiskola ingyenes OKJ képzés keretében, nappali és esti iskolarendszerben, valamint iskolarendszeren kívüli felnőttoktatás keretében folytat „Hangmester” valamint „Mozgókép- és animáció készítő” képzést. A 18–21 év közötti fiatalok ingyenesen nappali tagozatra járhatnak, az e feletti korosztályok — esti vagy nappali — felnőttoktatás keretében szerezhetik meg a végzettséget. Az érettségi bizonyítvány a felvétel alapkövetelménye, a képzés időtartama mindkét esetben 2 tanév.

Az iskola szakmai vezetője ettől az évtől kezdődően Czutor Zoltán, a Belmondo és a Nyers korábbi frontembere, oktatói — többek között — Diaz (Majka, Hősök, Halott Pénz), Prieger Zsolt (Anima Sound System), Pignon (Carbonfools), Csigó Tamás (Beat Dis). A szakmai oktatás legmagasabb színvonalát a HANOSZ — Hangszeresek Országos Szövetsége biztosítja, az iskola menedzselését a ZIRODA Art | Media Management végzi.

A Szent György Média és Informatikai Szakközépiskola a személyes érdeklődőket Budapesten IX. kerületéban a Lenhossék utca 24. szám alatt várja; telefonon a (+36 1) 246 46 55 számon, e-mailen a iskola@szgyf.hu címen kaphatnak tájékoztatást.