Hajón fogantam, meséli,
húsz vagon árú berakodása után,
azért, azóta ringok.
Víz vagyok, lassú folyású, vadszőlővel
befutott, szakadó Bodrog-part,
feketególya-fészek sárgás tojása.
Gömbvillám vagyok, szétszaladok a
Duna-delta felett, magyart-románt-lipovánt
gatyába rázok.
Mohácsi tamburás vagyok, csillogó szemű
matróz néz, hallgat, álmodik.
Gyűjti a pénzt a panelra, szépen.
Radar vagyok, látom Dunaújvárosnál a
vízfeneket, ormótlan, 200 méteres elefánt-tolatmánnyal,
völgymenetbe simogatom a harcsát vasérccel.
Kérész vagyok, nem látszik tőlem túlpart,
millió csapkodó fehér világ,
kész a nászra, kész a halálra.
Úszó faggyúgyertya vagyok, kis koszorúkban,
Orsova alatt, csillagtalan éjen,
fényem vízbe fúltaknak világít.
Rozsdás-zöld horgony vagyok,
tíz körmömmel kapaszkodom apámban,
esthajnal, koromfekete égbe.