egyszer majdnem tagja lettem egy színjátszókörnek
a kései siratót bízták rám
és annyira megviselt a harminchat fokos láz
hogy sokáig nem mentem a szilágyi dezső tér környékére sem
évtizedek múlva is azok a sorok szakadtak föl
ha néztem az erkély mögötti ablakokat
cigány vagy mondtam az utolsó órán
köpök a legendára
káromkodni kél kedvem
de mi az az átok amit utánad kiáltsak
hogy mindenben csalódtam és bassza meg bassza meg a jó ég
de előtted soha nem beszéltem így
nem tegeztelek
anyu hogy lehet elmondani egy ilyen verset
hiába próbállak összerakni a kedves nőkből
ők is odalettek
és nem futja már látom
mögém sokasodtak az évek
körbevesznek
nincs remény kijózanodni belőled
amikor világosodik az elmém
látom én is ostoba voltam
majdnem-tagja egy ripacskodó színjátszókörnek
szórtam a morzsákat hogy visszataláljak szórtam
pedig soha nem tudtam elszakadni tőled
Megjelent a Műút 2014045-ös számában