Pofon, ami annyi ideig bizsergeti az arcot,
hogy simogatásnak tűnik.
Bársonynadrág szárán fényesre dörzsölt alma,
magánégitest, ami beragyogja a napom,
hiába harapnék bele, az ízében sose csillan
fel az a fény. Az alma zamatának egészen más
képe van, mint a fényesre dörzsölt almának.
A zamat képe: egy szép nő hasán magába
roskadó jégkocka, megfakult, ezeréves kalligráfia,
utazás kutya vontatta szánon télből a tavaszba.
A zamat képe nem látvány, nem is láthatatlan.
Ha behunyom szemem, annyi ideig vonul
a hangyasereg a nyelvemen, hogy inkább
hasonlít harapáshoz már, mint csókhoz.
A zamat képe folyton éhezik.
Megjelent a Műút 2017063-as számában