Száz éve halt meg a nicaraguai Rubén Darío, akit egyöntetűen a hispán világ költészetének megújítójaként tartanak számon. Ez alkalomból a madridi Centro del Arte Moderno Del Centro Editores kiadója fakszimile kiadásban megjelentette a Cuaderno de Hule című kéziratát, amely igazi kuriózum: nem más, mint egy iskolai füzet, amelyet 1907 és 1908 között Rubén Darío magával vitt Nicaraguába, majd vissza is vitt Spanyolországba. Számos kiadatlan, kézzel írott, befejezett vagy befejezetlen versét tartalmazza, például az Őszi ének eredeti kéziratát. Külön érdekessége a füzetkének, hogy kisfia majdnem minden oldalára firkált, rajzolt valamit. A végén pedig Darío befejezetlen, La isla del oro (Aranysziget) című regényének részlete található, Francisca Sánchez, élete párja kézírásával, akit a költő és Amado Nervo tanítottak írni és olvasni. A „modernismo” kifejezést ő használta először a századvég és századelő új esztétizmusára, amellyel évtizedekre meghatározta nemcsak a kontinens művészetét, hanem a spanyol kortársakra is nagy hatással volt. A spanyol költői nyelv az ő közvetítésével építi be az újfajta francia szimbolista-parnasszista megoldásokat, nyelvi kísérleteit hosszú ideig utánozták, továbbfejlesztették.
Idén Borges-év is van, halálának harmincadik évfordulója. María Kodama, Borges özvegye, a Jorge Luis Borges Nemzetközi Alapítvány elnöke szeptemberben Budapesten járt, és a Petőfi Irodalmi Múzeumban kitűnő Borges-fordítónk, Scholz László beszélgetett vele a soha meg nem kapott Nobel-díjról, az európai és a magyar recepciójáról, az első magyar költőhöz írt verséről, Kodamával való kapcsolatának történetéről. Az érdeklődők a teljes programot megnézhetik a YouTube-on (a köszöntések, illetve a beszélgetés a 45. perc után kezdődik).
Latin-Amerika legrangosabb könyvvásárán, a XXX. Guadalajarai Nemzetközi Könyvfesztiválon Mexikóban a Sor Juana Inés de la Cruz-díjat egy sevillai írónő, Marina Perezagua nyerte, a Yoro (2015) című regényéért. A mexikói zsűri kivételes írásművészetéért, erőteljes diszkurzivitásáért ítélte oda az elismerést a spanyol szerzőnek. A regény „H”, egy bűnös japán lány történetét meséli el, az 1945-ben Hiroshimára dobott atombomba közvetlen és mai napig is elhúzódó következményeivel. A szöveg igen sokrétű, történelmi, tudományos témákat tárgyal fantasztikumot is súroló részletekkel, és a politikai felhang sem hiányzik belőle. Teszi mindezt úgy, hogy állandóan lebegteti a borzalom, az erőszak és a gyönyör, az emberi szépség kettősségét a test poétikáján keresztül. Leginkább az érdekli, lehetséges-e a szörnyűségek közepette valami reménykeltőt találni, amelyért akár hálásak is lehetünk. Marina Perezagua regényét tizenkilenc ország nyolcvan jelöltje közül választották ki, aki külön büszke a díjra, hiszen Sor Juana írásainak mindig kitüntetett figyelmet szentelt. Az írónő legújabb regénye a Don Quijote de Manhattan (2016), de korábban már két elbeszéléskötetet is publikált Criaturas abisales (Mélytengeri lények, 2011) és Leche (Tej, 2013) címmel. Regényeinek többek között a magyar fordítása is készül. Külön érdekessége az idei jubileumi könyvfesztiválnak, hogy a díszvendég egész Latin-Amerika.
Hetvenöt éves korában elhunyt Rodolfo Hinostroza, a perui ’60-as költőnemzedék egyik legjelentősebb tagja, számos kulturális díj kitüntetettje. Nemcsak irodalmi díjakat nyert, hanem 2013-ban például a Spanyol Gasztronómiai Nemzeti Akadémia díját is. Mindez nem csoda, hiszen a latin-amerikai földrész faji keveredését a konyhaművészetek keveredéseként is értelmezte, és többször utalt a kultúrák békés találkozására a „Spanyolország és mi” szempontjából. Hinostrozát a kritika gyakran politikailag szélsőségesen elkötelezett szerzőnek tartja, holott már első verseskötetében, a Consejero del lobo (A farkas tanácsosa, 1965) címűben is egyértelmű az az elégikus hangvétel, amely a kubai forradalomból való kiábrándultságát jelzi, ahogy sok kortársánál is. A második kötet, a Contra natura (1971) kiérdemelte az elhíresült barcelonai Maldoror Költészeti Díjat, amelynek zsűrijében spanyol költők mellett Octavio Paz is részt vett. A lelkiismeret-furdalás a későbbiekben pacifista attitűdbe fordul, és minden politikai téma (például a 68-as diáklázadás) háborúellenes, bármiféle autoriter hatalom elleni, egyenesen utópiába hajló felhanggal jelenik meg. Mindehhez a radikális humor, az állandó metamorfózis állapotában szinte megragadhatatlan nyelvezet az, amely erőteljesen egyedivé teszi nemcsak a regiszterek, hanem a nyelvek (többek között, angol, francia, latin), a nyelvi fordulatok, számok, egyenletek, sakk-kombinációk, ismert költők hangjai (Pound, Mallarmé, Quevedo, Shakespeare, Dante) keverednek egymással a szövegeiben, ahol a fonetikai sajátságok szimbolikus értelmet is nyernek. A Crónica című versében ekképpen vall: „[…] a szobrok sárga gőzt fújnak / a hősök tartójára, a Történelem egy tanmese / mégpedig egy őrült szájából […]”.
Itthon pedig a kultúrák találkozásának szép példája, hogy Tóth Krisztina verseiből spanyol nyelvű válogatás készült Mester Yvonne-nak köszönhetően. A Budapesti Cervantes Intézetben októberben a szerző és a fordító mutatta be az El sueño del amante (A szerető álma) kötetet.