E pénzes világ
egy pénztelen állomásán,
hazafele-jeggyel föl-alá
a peronon,
füstölögve,
nosztalgiázva,
felsorakoznak előttem
most a bankjegyek.
A húszezres
ritkán látott rokon,
komoly nagybácsi,
a tízezres
lemenő Napban
vicsorgó vadállat,
az ötezres
pipogya generális,
a kétezres
egy jó haver,
az ezres
idegen páncélos lovag,
az ötszázas
cigaretták málhazsákja,
a kétszázas
fű, hol halott feküdt,
(bónusz: a fémszázas
jópofa kismalac).
És a régi sereg,
amit már alig ismerek:
az ötezres
alvó szekértábor,
az ezres
a zöld íjász,
az ötszázas
tintás dandy,
a százas
véres lobogó,
a húszas
rongyos munkás,
ki a hidegről bejött,
és a tizes
zöldfülű tizedes.
És a pengők, a millpengők!
Kastélyok,
beomlott báltermek,
elvadult kertek,
búcsúlevelek,
nagy, néma csarnokok,
múlt életek hamis
gazdagsága.
Elhulló bakák mind,
magasrangú tisztek,
egy boszorkány szövőszékéből
előugró katonák,
a Nagy Háború zsoldosai,
fizetett szerelmek,
italba fojtott bánatok
szemtanúi.
Békesség nekik!
Mert egyikük sem
ér fel eggyel,
gyerekkorom jóságával,
a papírötvenessel,
sütik és kólák őrével,
levonók igaz várományosával,
hogy ünneplőt húztam,
ha őt a zsebembe csúsztam.
Az elején szabadságharcom
Rákóczija, és a hátulján
vágtató, szép lovasok.
Egy eltűnt időben
még köztük rohamozok!
Málik Roland: Bankjegyek litániája
M. R.: Báb, Műút-könyvek, 2012, 119–121.