Hazafelé tartottam,
hosszú éjszaka után.
A tanácskertnél vastag törzsű fa
feküdt az úttesten.
Mellé feküdtem, átkaroltam,
forgatni próbáltam, ölelkezve
gurulni vele a betonon.
Nehézkes volt,
tudattalanul visszautasító.
Akarta, hogy mozgassam,
de nem őszintén.
Az arcomat a kéregbe nyomtam.
Fájt. Üreget nem találtam a testén.
Akkor döntöttem úgy,
inkább csak
melléfekszem.
Majd csöndben figyeltük az eget,
egymás mellett elterülve a földön
a kora nyári másnapos reggelen.