mint aki halálára készül, rám jött a
rendrakhatnék, kipakoltam a komódot,
selejteztem és kimostam a felfedezett
fehér ágyneműhuzatokat, melyek
évtizedek óta elfeledve aludtak
a sötétben, szépen összehajtva, mert egy
időben csak a színes dolgokat szerettük,
de már a szűziesen fehér, egyszerű
holmik lettek újra a kedvenceim,
igaz, az évek során a hajtásnál az élek,
akár egy régi, becses könyv lapjai,
kissé megsárgultak, s ezen a
főzőmosás sem segített; most kint
száradnak a napon, friss illatot árasztva
magukból, az egyik lepedő meglehetősen
elrongyolódott már, ezt majd ráfeszítem
a vasalódeszkára, így újítva fel a régi,
megégett huzatot, a széleit apró
kartácsszegekkel rögzítem, legyen
min kivasalnom az illatos ágyneműt,
talán régimódin ropogósra keményíteni
is illett volna, de nem értek hozzá,
legyen csak lágy, puha, mint a kispárnád,
melynek hófehér huzatára is felvarrtam a két,
évekkel ezelőtt leszakadt cérnagombot,
rendben legyen minden, ha majd utoljára
hajtom le rá a fejem.
Megjelent a Műút 2015054-es számában