Nem azoknak kell írni, akik nem tudják a frankót, a frankóra majd mindenki rájön magától, vagy ha nem, éntőlem hiába tudja meg — a hajnalnak rózsaujja van, / jobb, ha tőlem tudod, / még jobb, ha Homérosztól —, nem segít rajta.
Azoknak kellene írni, akinek már semmijük nincsen, akik meghalnak. Hogy nekik legyen mit olvasniuk — nem is az, hogy olvasniuk, hanem valamijük egyáltalán. Persze, tudom, oda nem vihet magával semmit az ember, de nem is átvinni, hanem hogy átmenni, hogyan menni át. Nem csak úgy általában és filozofikusan, vagy éppen hisztérikusan, hanem nagyon is konkrétan.
Mindenki más ellesz valahogy. Addig. Én is elleszek valahogy addig, de nem árt elkezdeni gyakorolni, sőt, nem árt beleszokni.
Ebben segítenek a fájdalmak, az enyhébb vagy élesebb, utóbb megszűnő fájdalmak, és segítenek a halálfélelmek is, az elmosódó, vagy nagyon is konkrét, de elmúló halálfélelmek. Mert sok halálfélelem múlik el addig, amíg végül az jön, amelyik már nem múlik el, és lehet, hogy addigra az ember megszokja.
Addigra már annyi minden múlt el, sőt minden elmúlt. Már csak emlékszik az ember mindenfélére, ami volt és nincs. Szinte megörül majd, ha megint keletkezik valami, ami végre nem múlik el többé. Ami már az övé marad és kitart végig, ahogy a személyek nem.
A személyek nem hibáztathatók ezért. Még a legkitartóbbak sem tartanak ki végig, mert meghalnak. A többiekről pedig már nem tudunk semmit, élnek-e halnak-e, de ez mindegy is, mert már csak az számít, hogy ki lesz az, kik lehetnek azok egyáltalán, akik ott lesznek velem akkor. Egy szöveg, például.
Egy szöveg például nem tud megsimogatni, és lehet, hogy nem lesz ott senki, aki megsimogasson. Az is lehet, hogy lesz, aki megsimogasson, meg is teszi, de az nem olyan lesz, mint amilyet szeretnék, mert konkrét személytől várnék simogatást, akitől már nem kaphatom meg soha.
„Lázam, üdvöm, angyalom.” De nem csak te, hanem én is. Mert rossz nekem, ha meghalsz, de az még rosszabb nekem, ha én halok meg — gondolja az ember eleinte, és később szeretne meghalni, mint a másik. Aztán mégis inkább előbb, hogy legyen valaki. Hogy legyen valaki.
Mert a hogyan kellene élni kérdése előbb-utóbb magától is megoldódik. Ezt érdemes figyelembe venni. Persze, ez a másik kérdés is megoldódik, csak utána már nem lesz több kérdés. Néhány választ jó volna összekaparni addig, hátha lesz köztük igazi is.