Az ősszel összejött minden. Jó és rossz napok. Hetek. És azután kibújtak a gombák. Vagy jobban mondva: azután vettem észre, hogy kibújtak. Addigra már megtelt velük az udvar. A kis melléképület előtt, ahol hajnalonta meghúzom magam, a fenyő meg a szőlő közt, a fűben mindenfelé. Olyan ez, mint a rajzás — egyszer csak hiába teszed be a kaput, jönnek befelé hozzád. Nem értek a gombafajtákhoz, épp csak annyira, hogy tudjam, az itteniekből nem ennék. Egyik se csiperke, egyik se tinóra.
A gombakérdéshez inkább kudarcélmény kapcsolódott régebben. A gyerekkori nagy gombászások rendszerint ugyanolyan üres kosárral meg szatyorral értek véget, mint ahogy elkezdődtek. Ami akadt, vagy nyilvánvalóan mérges volt, vagy gyaníthatóan, ha pedig ez se, az se, akkor meg kukacos — csak kicsit kellett megpiszkálni. És persze mindenki más meg dögivel talált mindenfelé, amerre csak lépett, hatalmas tinórákat. Meg kellett pukkadni ettől végképpen!
Aztán változott a világ. A jópofa erdőjáráshoz, az egyszeri jóebédhez szóló keresgéléshez a kedv lassan elpárolgott, amikor lehetett tudni, hogy egy jó csomó embernek csak ez maradt megélhetés helyett. Hogy egyszer csigát gyűjt, egyszer lapulevelet, egyszer meg gombát, meg ami akad még, mikor mi van, és persze, mikor minek van felvásárlója a faluban vagy a környékén. Aminek addig nem tulajdonítottál túlzott értéket, egyszer csak nagy értékké vált egy csomó embernek. Egy csomó rendes embernek, aki azelőtt bányában, gyárban, téeszben dolgozott. Utána meg soha sehol többet, úgyhogy volt ideje mezgerélni — nem örömből, hanem jobb híján. Azután tőlük vette, azóta tőlük veszi anyám a gombát otthon.
Persze mára megint változtak a dolgok, ma már újra nincs tele gyűjtögetőkkel a vidék. Nem azért, mert kevesebben szorulnának rá, hogy így éljenek meg, hanem mert azok közül, akik ismerték az erdőt, a hegy-völgyeket, a növényeket, a gombákat, sokan meghaltak és ezért ritkábban járják a Velyva-erdőt a Betyárkút forrása körül. Ma már azonban én se csatangolok arrafele. Csak az autóúton kanyarogtam végig a Bükk-fennsík határvidékén ezen az őszön is, el-elbambulva az utasülésről a fákon Mályinkától Lillafüredig, Bánkúton át.
A gombák meg az udvaron várnak. Ahol nyáron sündisznó lakik meg sikló. Tavasszal békák. A madarak meg a macskák itt vannak egész évben. A gombáké az ősz csak. Most ők a mi vendégeink.
A lead-képeket Antal Zsuzsa készítette