Az első képkivágás: egyenlő oldalú, négyzetes puszta.
Szakadt függöny mögött a főszerepben nyikorogva fordul
a zsinórpadlásról belógó homokóra: két végénél belapított nyolcas.
A lepergő fekete homok helyére fehér homok csurog alulról felfelé.
A második képen egy fehér hattyú és egy másik, fekete.
Egymással tökéletes szinkronban, apránként falják föl egymást.
Gömbölyű, szürke madár lesz kettejük góleméből. Gömböc,
vagy padlásra lógatott zsák, tenyérnyi, foltozatlan lyukakkal.
A harmadik, központi beállításon a hamvadó füstüveg egykedvű,
fényes felületére lassú csókban ömlik a jobb felső sarokból az ég.
A körvonalak elmosódnak, az alakok meredtükben is megtelnek mozdulattal.
A rendező tükréből Chagall kecskefeje mosolyog vissza.
Ismerős motívum: hanyatt dőlve, ismeretlen hangszeren játszva
a bolond, sovány muzsikus kontúrja dől egy keskeny felhősávra.
Visszhangos éneke a levegő egyik cethalának gyomrából is szólhatna.
Lyukas zsákból homok, föld mélyéről dobok peregnek így, alig sejthetően.
Röpülj, hattyú, röptödnek íve legyen, mint egy vízesés lelassítva, visszafelé játszva.
Röpülj sötét rajban, szárnyad se mozdítva, egymásba szőtt nyolcasokat húzva
a kiszáradt, kopár, víztelen puszták fölé.
A függöny megviselt maradéka cafatokban
esik be középre a kép két oldaláról. Zsákokat kereső foltok.
A rojtokat két kézzel markolod, megtörlöd beázott homlokod.
Megjelent a Műút 2015051-es számában