Phronemophóbia

A súlyosabb fronémofóbiást iszony és remegés, szorongás, pánikroham kínozza akkor, hogyha a gondolatokra gondol. Szeretne állandóan aktív lenni, tevékenyen élni: fél a gondolkodástól, fél, ha gondolkodnia kell, ha a gondolattal magára kényszerül maradni.

alkaioszi tizenkilences
  

 

A súlyosabb fronémofóbiást iszony és remegés, szorongás,
pánikroham kínozza akkor, hogyha a gondolatokra gondol.
Szeretne állandóan aktív lenni, tevékenyen élni: fél a
gondolkodástól, fél, ha gondolkodnia kell, ha a gondolattal
magára kényszerül maradni. Kényszeresen cseverészgetünk, hogy
belső beszédünket ne halljuk. Olykor erős lalofóbiánk is
van, és iszonytatóan egymagunk maradunk tudatunkban élő
öntükröző gondolkodásunk gondolatával. Elég világos:
a mortiláliára vágyunk, ott a személy ki van iktatódva,
már semmilyen belső beszéd nincsen, csak a csonka, személytelen „ki”.
Mi rettegünk, mert félve hisszük, hogy csak a csonka, személytelen „ki”,
mi rettegünk, mert tényleg elhisszük: ami/aki most bekövetkezik — most —
az elme térfelén, az egyből, ténylegesen bekövetkezik, vagy
már mindig is fennáll leképeződve a tárgyi világban is. Most.

Megjelent a Műút 2015049-es számában