Kele Fodor Ákos

Kele Fodor Ákos

1983-ban született Karcagon, Dorogon él. 2008 óta az Erdélyi Vándorszínház színdarabjainak szerzője. Az Eső irodalmi lap szerkesztőbizottsági tagja; 2012-ig a Prizma filmművészeti folyóirat szerkesztője. 2011-ben Gérecz Attila-díjban és Móricz Zsigmond irodalmi ösztöndíjban részesült. Kötete: Textolátria (2010, JAK–PRAE.HU). (Fotó: Bodolóczki Júlia Jula)

Levélesszé Bartók Imre regénytrilógiájáról

Egyes látomásos részei annyira költőiek, hogy a hideg kirázott (mondd, te, nem írsz titkon verset? hm? J) Nagyon jó a szövegforma–szöveghierarchia és a különféle realitásszintek vagy -szférák összehangoltsága. Gondolok itt a kurzívokra mint belső beszédre, majd olvasott gondolatra. Szép önreflexió. Hasonlóan szép az az önvonatkozás is, hogy a költői-látomásos részeknél olyan, mintha a narrátor is egy szintetikus trippen lévő intergalaktikus bálnalovas cyborg lenne. A legnagyobb bajom a regénnyel nem a regényen belül van, nem is rajtad múlott. Ha az olvasó nem tudja, hogy lesz (légyen az bármilyen lazán kapcsolódó) folytatás, egy ügyetlen befejezést, csálén elvarrt szálakat láthat. Nagyon fontos lett volna, hogy a kiadó folytatásosként reklámozza! Remélem, sokan tudják mégis, vagy ha nem, az befogadói jóhiszeműség jegyében jó szimatuk lesz és kiszagolják ezt, s ezáltal nem bírálják majd a finálét. Erősebb lett volna, ha a „szülőszoba” és a lombikok megtalálásának is van dramaturgiai magyarázata. Kicsit alá lehetne dúcolni, mert az odavetődés és a távozás is kissé ad hoc. A végén pedig sovány, hogy bemondásra kell elhinnünk, nem volt véletlen.

Lalophóbia

És a krónikus lalofóbiás irtózik a néma
olvasástól, mert a torok részei úgy is
mozgolódnak. Retteg az állapottól, melyben a közlő
már nem egy szelf, mert a tudattalanjában gyökeret vert,
hogy nekünk folyton rohamunk van, és hogy a beszéd már
mindig is halálba vezet.

Phronemophóbia

A súlyosabb fronémofóbiást iszony és remegés, szorongás, pánikroham kínozza akkor, hogyha a gondolatokra gondol. Szeretne állandóan aktív lenni, tevékenyen élni: fél a gondolkodástól, fél, ha gondolkodnia kell, ha a gondolattal magára kényszerül maradni.