A Két Medvéhez címzett fogadóban
Nehéz évszak harminckettedike, éjjel
Fekszem az ágyon tágra nyílt szemmel, és olyan erősen nézek, mintha lukat akarnék fúrni a sötétbe, belesajdul a homlokom. Végighúzom rajta az ujjaimat, izzad-e már, és tényleg nyirkos. A Két Medvéhez címzett fogadóban töltöm az éjszakát, jobbára hánykolódással — északi-nyugati álmoktól mentesen —, fel-felugorva és az ablakhoz lépve, majd újra végigdobva magam az ágyon. Mert jön a dagály, és valami távolodásérzést hoz magával: mintha megnyúlnának az utak, távolodnának a lakott települések, meg minden. Nem nagyon értem, mi történik, csak nyugtalan vagyok, de ezt már megszoktam, a saját nyugtalanságomat, és nem is fogom külső körülményekre, de azt nem szeretem, ha nem értem, mi történik körülöttem, esetleg bennem, vagy éppen velem.
Fölkelek és elindulok lefelé a lépcsőn. Tök sötét van, mindenki alszik, a vendégek a szobáikban, alszik a fogadós meg a felesége, alszik a lányuk is, mindkét medve alszik, akikhez címezték a fogadót, csak én nem. Recseg a padló és látom a sötétet.
Végül megtalálom az ajtót és elhúzom a reteszt. Kilépek. A fények távolodnak, halk sustorgással nyúlik a tér, néha egy-egy részeg káromkodás hallatszik. Mintha az apály-dagály jól ismert jelensége itt, a szigeten, a szárazföldre nézvést is érvényes lenne, mintha a testem is a terület része lenne, átveszi ezt a lüktetést, én magam pedig a távolodásérzést. Ez az első éjszakám a szigeten, nem tudom, hogy csak a hosszú utazás miatt érzem így magam, vagy valóban az történik itt és most, amit érzek. Vajon ez történne akkor is, ha nem állnék itt és nem vennék benne részt? Vajon ez így megy minden éjszaka vagy valamilyen más, szabályos ritmusban, rendszeresen, vagy csak itt és most, ezen a kitüntetett éjszakán, esetleg ezen a kitüntetett helyen? Ha így lenne, akkor e kitüntetés személyesen nekem szól, vagy csak valami különös véletlen csupán? Visszamegyek a szobámba, de úgy érzem, legalább háromszor annyit kell mennem fölfelé, mint amennyit lefelé jöttem.
Bekapcsolom az internetet. Vezeték nélküli kapcsolatom van, csak lefedettség, no meg szándék kérdése, hogy hozzájussak a légből kapott információkhoz. „Szigetvilág vagy világsziget: itt belül is a tenger, a víz az úr. Dagálykor közeledik a tenger (hát persze), de a szárazföldön is közelebb húzódnak egymáshoz a dolgok. Lerövidülnek a távolságok, szűkül a tér. Mindenki ezeket az órákat használja ki, hogy fölkeresse ismerőseit. Aki aztán beborozik és végül mégis kiteszik a szűrét apálykor, az rosszul jár, mert jócskán kell kutyagolnia, vagy a zsebébe nyúlnia, ha taxit akar hívni. A távolság rugalmassága persze csak látszat, hiszen a tér nagyon is szabályos időközönként, nagyon is szabályos mértékben, de ember által befolyásolhatatlanul változik. A szigetlakók, elmondásuk alapján, már halálra unják, de ez nem igaz, mert a jelenség viszonylag új keletű, és a tudósok egyelőre értetlenül vizsgálják. A híre azonban már elterjedt, és évről évre egyre több turistát vonz. Izgalmasak és látványosak a helyi szokások és szertartások is. A fővárosban pedig minden igényt kielégítő vendéglátásban lehet részünk. Innen érdemes kisebb túrákat tenni, természetesen vezetővel, mert a sziget belseje vagy egyes partszakaszai még kevésbé felderítettek, és veszélyeket rejthetnek.”
Nehéz évszak harminchetedike
Krementz megint írt, elmesélte, hogy szelídített medvéi szabadban 60-70 lépésről ismerték meg, de 80-100 lépésig nem láttak jól. Úgy vélte, a medvéje látása nem valami jó, habár szemei nem mondhatók rosszaknak, de elég sokat hunyorog, és ezt ő — mármint Krementz — nem tudja mire vélni. Kissé felbosszantott ezzel a pepecseléssel, meg azzal, hogy semmit nem reagált a beszámolómra, pedig nagyon kíváncsi voltam, mit gondol a tapasztalataimról. Úgyhogy azt válaszoltam, talán adjon szemüveget a medvéjére. Erre visszaírt, hogy látja, kijózanodtam, aminek őszintén örül, mert egyetlen kutatónak sem tesz jót a tudatmódosítók használata. Erre küldtem neki néhány felvételt ugyanarról az útszakaszról apály és dagály idején. Erre már izgatottan válaszolt, és kérte, vizsgáljam meg alaposan a helyi viszonyokat, különös tekintettel a medvék valószínűségére a helyi körülmények között. Magam is így gondoltam, válaszoltam epésen, de valójában örültem, hogy meg tudtam lepni valamivel. Aztán nekiláttam, hogy tényleg alaposabban körülnézzek.