Nemes Z. Márió

A China Miéville pályakezdését (is) meghatározó kilencvenes évekbeli brit sci-fi boom egyik fő jellegzetessége a sci-fi és a fantasy határainak újrarendezése, ugyanis a vezető szerzők — Miéville mellett M. John Harrison, Jeff Noon, Philip Pullman, Michael Marshall Smith — munkái egyaránt olvashatók mindkét hagyomány felől. Ennek a jelenségnek az okát több kutató az angol spekulatív fikció geokulturális helyzetével magyarázza, miszerint az amerikai és európai tradíció közé szorulva eleve az átmenet, a közvetítés és a határhelyzet határozza meg. Ez a határhelyzet a fantasztikus műfajok történeti szemléletébe is beleírja a heterogenitás igényét, hiszen az angol sci-fi — az amerikai műfaji puritanizmus egyes képviselőivel szemben — olyan esztétikai értelemben is hibrid elődökhöz vezeti vissza magát, mint Mary Shelley, illetve az egyébként amerikai Edgar Rice Burroughs.

Dan Simmons poszthumán Homérosz-parafrázisáról beszélve A felvilágosodás dialektikája egy másik összefüggésben is fontossá válhat, hiszen az Ílion a sci-fi hagyományt és az európai civilizáció egyik „klasszikus” teljesítményét olvassa össze, vagyis a kulturális és műveltségi regiszterek közti hibridizációt hajt végre. A tömegkultúrával kapcsolatban politikai okokból (is) rendkívül gyanakvó Horkheimer és Adorno szerint ez a gesztus minden bizonnyal egyfajta újbarbárságnak minősülne, olyan remitologizálásnak, mely a kultúripar, vagyis a tömegámítás és a manipuláció világába „aljasítaná le” a homéroszi műveket.