Kabai Zoltán

Miért írsz verseket? — kérdezte tőlem egy kívülálló, az élet más területén egyébként sikeres ember egy alkalommal. Miért írunk verseket? A fű zöld, az ég kék. Van-e a versnek haszna? Reviczky Gyula már a tizenkilencedik században azt írta: „Nálunk a versnél úgysincs ártalmatlanabb portéka: olvasatlanul marad.” Na, ez nem változott. Miért hát ez a versírási düh? Honnan ez a rengeteg értékes anyag? Miért gondolja ma egy fiatalember, hogy versben kell megszólalnia?

Azt a csodát, hogy vannak emberek, akik képesek kifejezni magukat szöveggel, talán nem mindenki érzi. Azt legalábbis, hogy ez csoda, azt igazán kevesen. Az érzelmek átadása, az érzetek megosztása pedig olyan képesség, amely tényleg ritka, és tiszteletet érdemel. A pont, vessző, betű, szó stb. felhasználása egyrészt bizonyítvány, másrészt lehetőség. Lehetőség, hogy nyitott könyvvé váljon az alkotójuk, vagy elbújjon mögéjük és onnan szemlélje, hogy az irodalmi alteregója merre tart épp.

Azt kell mondjam, hogy ez a pályázat meglepett, mert sajátos pontozási rendszeremben többen kerültek a vonal fölé, mint ahányra előzetesen számítottam. Azt tapasztaltam — nem kis örömmel —, hogy ti mindannyian olvastok. A kortárs irodalom nyelvét értitek és használjátok is. Örülök ennek, mert gyakori tapasztalatom, hogy a középiskolákban, gimnáziumokban a végzősök nem jutnak el Pilinszkyig. Nekem pedig az a tapasztalatom, hogy Pilinszky már kulcs lehet a kortárs irodalom befogadásához. Nem tudom, ti eljutottatok-e eddig, de nálatok ennek már nincs tétje, mert nektek már kezetekben van ez a kulcs.