Húsz éve egyszer Kemény István noszogatására odaadtam a verseimet Tóth Krisztinának, megtetszettek neki és elkezdte lefordítani őket. Ő is, Kemény is megjelentettek néhány fordítást a Magyar Naplóban. Aztán Lackfi is fordított tőlem, ő a Nagyvilágban közölte a verseket, ezek egyébként egybeesnek a kötetben szereplő fordításaival.
Mint mikor az ember elbóbiskol éppen
(Angyal is lehet, ki elalszik, nem csak állat),
Összes őrült tervem falkába gyűlve támad,
Világ, akarat, bármi, csak munka még nem.
Végre a tenger ma tökéletes,
Összes sátrát lebontotta már.
Érkezik a nappali sirály
Szótlan, éjszakás nővére helyett.
Nem hívtam föl sosem nemhogy az Elnökét, de
a Főigazgatóét és az Adminiszt
-ratív Igazgató-helyettesét se, mint
ahogy a Rektorét, a Tárnokmesterét se.
Soha nem hallottam annyi zöldségnevet,
Mustárspenót és kale, sápadt répa és mángold.
Ha olvastál minden könyvet a pasztinákról,
Már maga ez a vacsora egy új kötet.
Mivel egy társalgási téma éppen egy pitch,
Fogásonként negyvenszer zsilipelnek át.
Időben föl kell venni ezt a ritmikát,
Mert bármi itt akár egy perc alatt lehet giccs.
