Végre a tenger ma tökéletes,
Összes sátrát lebontotta már.
Érkezik a nappali sirály
Szótlan, éjszakás nővére helyett.
Rejtegetve az ébrenlétemet,
A házban ne jöjjön senki rá,
Kába lépteimbe gyűjtök át
Mindent, ami már táncol vagy rezeg.
Ez az én titkom, ez a restség,
Az új nappal haladni kissé,
Mely a rolón át egy π-t rávetít
Ajtómra s pár haikut is még —
A délelőtti visszafekvés
Törli mind, mint a nagy terveket is.
Kemény István fordítása
Megjelent a Műút 2015049-es számában