Egyszerre rezzentek össze, amikor megszólalt a vekker. Mintegy gombnyomásra, Székláb szemei felpattantak. Lehámozták róla a szíjakat, óvatosan a hóna alá nyúltak, és kiültették az ágy szélére. Anyu egy pohár vízzel kínálta, de annyira remegett az öreg keze, hogy inkább maga itatta meg. Székláb mohó kortyokkal ivott.
— Sikerült — motyogta végül, majd arccal előre a padlóra zuhant.
Lakatos István: Dobozváros, Magvető, 2011, 276.