Bő víz fut a párolgó csermelyekben,
föld gyomrából felszálló gőz telíti
a mélyből feszülten előnyomulva;
hol szép időben kószálni szerettem,
a völgyet és rétet csatak teríti,
míg tart a tél, világot ostromolva;
a föld szinte fehér zománcba vonva,
az állóvíz mind megüvegesedve,
míg a hidegség szétterűl a tájon.
S az én háboruságom
szakadatlan, nem tágitok semerre,
nem is kivánok, hisz ha kínom édes,
a halál számtalanszor ilyen édes.
Dante Alighieri: A forgás ama dátumába értem…, Weöres Sándor fordítása
D. A. Összes művei, Magyar Helikon, 1965, 129.